Orbán Viktor A Hét című műsorban
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország 2002 végére az európai uniós csatlakozás minden feltételét teljesíteni fogja, megkezdődhet a csatlakozási dokumentum szövegezése, és 2003 során ki lehet írni a népszavazást az Európai Unióhoz való csatlakozásról.

     A kormányfő a Magyar Televízió A Hét című, vasárnapi műsorának adott interjújában úgy vélte: nem biztos, hogy az Európai Unió 15 tagállama a velünk kötött szerződést a parlamentjeiben képes lesz 2004 januárjára megerősíteni.
     Hozzátette: ezek a parlamenti eljárások időigényesek és úgy gondolják, hogy biztosabb dolog talán júniust mondani. "Mi azért egyelőre januárról beszélünk, ha megszólalunk," tette hozzá Orbán Viktor.
     A miniszterelnök egy kérdés kapcsán kitért arra, hogy több uniós tagország vezetőjével is megbeszélést folytatott a mezőgazdasági támogatásokkal összefüggésben.
     "Majd meglátjuk, hogy milyen eredménnyel végeztem a munkámat, hiszen az Európai Unió tagállamai most alakítják ki a saját maguk álláspontját," közölte.
     Rámutatott: "azért kellett velük most beszélni, mert ha egyszer már kialakítottak egy közös álláspontot, azon nagyon nehéz utána módosítani". Benyomásait tolmácsolva kijelentette: az érveink jók.
     Úgy vélte, hogy ha a magyar gazdák megkapnák ugyanazt a támogatást, mint amit az Európai Unióban élő gazdák, akkor a magyar mezőgazdaság még a mainál is versenyképesebb lenne, gond nélkül állná a versenyt egy magyar gazda egy olasszal, egy némettel, egy franciával vagy akár egy angollal.
     Szavaiból kiderült: most azon dolgozik a magyar diplomácia, hogy a Magyarországnak nyújtott mezőgazdasági támogatások már 2007. január 1-jétől ugyanolyan mértékűek legyenek, mint az uniós országokban.
     Utalt rá, hogy az elmúlt két év szívós munkájának köszönhetően hogy a kiinduló helyzetnek most már 25 százalékot ismernek el.
     "Ezt az arányt kellene még fölfelé emelnünk," fűzte hozzá.
     A Nemzeti Színház építése körüli viták kapcsán úgy fogalmazott: "magyarok vagyunk, ez azt jelenti, hogy minden nagyobb alkotás előtt szükségszerűen össze szoktunk egymással veszni."
     Példaként említette a Parlament, és a Zeneakadémia egykori megépítése körüli szópárbajokat.
     "Ezek nem új jelenségek, minden nagyobb alkotást Magyarországon megelőzték rosszízűnek mondható viták, összecsaptak rendszeresen a tenni akarók meg a tenni nem akarók, az igenek a nemekkel - fogalmazott Orbán Viktor.
     Mint mondta általában az igenek kerekedtek felül és ma áll a Parlament, áll a Zeneakadémia, áll a Lánchíd, amely nem úszta meg a hasonló természetű vitákat és most már áll a Nemzeti Színház is.
     "Így épül, így gyarapodik a nemzet, viták nélkül nem megy," szögezte le a kormányfő.
     Orbán Viktor kitért arra, hogy átadta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének a 2012-es olimpia budapesti megrendezése mellett összegyűjtött 652 ezer 152 aláírást.
     "Elenyésző, vékony, halk hangokat nem számítva úgy érzem, hogy Magyarországnak szinte minden polgára szeretné, hogy 2012-ben vendégül láthassuk itt a világot," vélekedett.
     Szavaiból kiderült: a szervezet elnökének azzal érvelt, "hogy nézze meg, Magyarország egy olyan ország, ahol a sport fontos, a sport része a nemzeti azonosságtudatunknak, a sport volt a szabadság."
     "Mi benne voltunk és vagyunk most is a világ tíz legeredményesebb olimpiai nemzetében és ennyi ember szeretné az olimpiát, hát legyenek kedvesek komolyan venni az ajánlatunkat," ismertette érvelését.
     Arra a kérdésre hogy minek tulajdonítja a Fidesz - legutóbbi mérések szerinti - népszerűség-növekedését, egyebek közt azt válaszolta: annak tudja be, hogy az emberek válaszoltak arra a programra, amelyet február végén fogadtak el.
     "Mi párbeszédben vagyunk a polgárokkal," folytatta a miniszterelnök, majd hozzátette: elmondták a programjukat, a polgárok meg válaszolnak.
     Hozzáfűzte: úgy tudnak válaszolni, hogy elmondják a fölmérést végző cégeknek, mit gondolnak a Fidesz - Magyar Polgári Párt és az MDF közös választási programjáról.
     Orbán Viktor reményét fejezte ki, hogy "egyre többen sorakoznak föl az igenek mögé."
     "Nemekre nem lehet jövőt építeni, igeneket kell mondani és a polgári koalíció programja szép kerek mondatokban mondja azt, hogy igen, folytassuk, sőt, ha lehet, akkor csináljuk még jobban," fogalmazott a kormányfő.
     A szocialista kormányfő-jelölt által kezdeményezett vitára vonatkozó kérdés kapcsán úgy fogalmazott: "nekem már csak egyetlen érvem van, arra kérem az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, mondhatom úgy is, hogy szépen kérem, hogy jöjjön el erre a vitára."

MTI
Vissza a kezdőlapra