Ki nyer ma(holnap)?

A közvéleménykutatási adatok alapján ma nehezebb megjósolni a választások kimenetelét, mind eddig bármikor. A Szonda-Ipsos adatai hónapok óta patthelyzetet, vagy ahhoz közeli állapotot mutatnak a két fő pártcsoportosulás között, s ez a választásokig elvileg még bármely irányba elmozdulhat. Ugyanakkor más közvélemény-kutatók inkább a Fidesz-MDF lista előnyét jelzik. Kérdés az is, hogy mennyire tekinthetjük megbízhatóknak a közvélemény-kutatók adatait?

Az 1998-as választások előtti utolsó nyilvánosságra hozott Szonda-Ipsos-adatok szerint a mai kormánykoalíció pártjai (Fidesz, MDF, FKGP) együttesen közel 5 százalékkal álltak jobban, mint az MSZP és az SZDSZ, s a választásokon az első fordulóban ugyancsak 5 százalékkal szereztek több listás szavazatot, mint az MSZP és az SZDSZ együtt. Az egyéb jobboldali pártok (a KDNP és a MIÉP) szavazói a második fordulóban feltehetően nem a baloldalt erősítették, s ez további, mintegy 8 százalékos (összesen tehát 13 százalékos) többletet jelentett, s ennek köszönhetően a mai kormánypártok 1998-ban mintegy 14 százalékkal több mandátumhoz jutottak, mint az MSZP és az SZDSZ együtt.

A Szonda-Ipsos előrejelzései tehát ekkor összességében igen megbízhatóak voltak, de ha pártonként nézzük, már mást látunk: a Fidesz és a MIÉP számára rosszabb, a többi pártszámára jobb eredményt jeleztek előre. Az MDF, MSZP és az SZDSZ számára kb. 2-2 százalékkal, az FKGP számára pedig több mint 4 százalékkaljobb, míg a Fidesz számára 2 százalékkal, a MIÉP számára pedig 4 százalékkal rosszabb eredményt jósoltak a későbbi tényekhez képest.

Érdekes még az 1994-es hasonló összehasonlítás is. Ekkor a választások előtti utolsó nyilvánosságra hozott Szonda-Ipsos-adatok a Fidesz számára 3 százalékkal, az MSZP számára pedig 5(!) százalékkal jobbat jósoltak az egy hónappal későbbi tényleges listás eredményeknél, ugyanakkor az FKGP és az MDF adatait pontosan eltalálták. A legnagyobb eltérés az SZDSZ-nél volt tapasztalható: itt a Szonda-Ipsos előrejelzése 6(!) százalékkal rosszabb eredményt jósolt, mint ami egy hónappal később bekövetkezett.
 

1998
2002. januári közv.kut. adatok
százaléka
Utolsó nyilvánosságra hozott közv. kut. adatok
Választási eredmények
Listás szavazatok 
Szerzett mandátumok
MSZP
34,4
32,3
34,7
41,7
SZDSZ
9,8
7,9
6,2
5,0
Fidesz
26,0
28,2
38,3
36,7*
MDF
4,9
3,1
4,4
-
FKGP
18,0
13,8
12,5
3,3
MIÉP
1,6
5,6
3,6
5,0
Ebből együtt:
Mai koalíció
48,9
45,1
55,2
40,0
MSZP-SZDSZ
44,2
40,2
40,9
46,7
*Fidesz-MDF közös lista
A fentieket áttekintve nehéz lenne megalapozottan állítani, hogy a Szonda-Ipsos adatai valamiféle manipulációt jeleznek, ugyanakkor ezt kizárni sem tudjuk.

A két hónap múlva esedékes választások előtt tehát igen sok munkára, a választásokon pedig minden szavazatra szükség lesz a reménybeli újabb győzelemhez.
 

Bonifert Donát
Vissza a kezdőlapra