Az Egyházak, az MSZP és Donáth

 

Az MSZP-s lelkész a Fideszt fenyegeti

Horn Gyula emberi tisztességét mentette meg azzal a levéllel, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökének írt, ezzel azonban már nem tudott változtatni azon a hibán, amelyet a vatikáni szerződés megkötésével elkövetett – mondta Donáth László MSZP-s képviselő tegnap egy lakossági fórumon.

Az evangélikus lelkészi szolgálatot is ellátó politikus szerint a mostani kormány elkövette a legnagyobb bűnt: sok pénzt adott az egyházaknak, hogy utána azt csinálhasson velük, amit akar. Donáth kijelentette: az SZDSZ-es Bauer Tamás „Ábrahám kebelére fog kerülni”, mert védelmébe vette a Hit Gyülekezetét (a felekezetről cikkünk az 5. oldalon).

A lelkész-képviselő hozzátette, hogy az MSZP győzelme esetén gyorsan rendezni kell azokat az alkotmányos sérelmeket, amelyeket a kormány a felekezeti semlegesség ellen vétett. Donáth szerint a választások után „a Fidesz a történelem szemétdombjára kerül”, s „nem lesz piskóta”, ami a párttal történik. A Terror Háza megnyitóján megjelent tömeget a hamis realizmus áldozatának nevezte. Kijelentette: lelkészként az a dolga, hogy azokat is megszólítsa, akik részt vesznek ebben a
„politikai peep show-ban”.

Jezsó Ákos
Magyar Nemzet
2002. március 6.
 

A Magyarországi Evangélikus Egyház Elnökségének közleménye

    Nyilatkozat

     A Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöksége sajnálattal tájékozódott a Magyar Nemzet hasábjain arról, hogy Donáth László, az MSZP képviselője lakossági fórumon politikai kérdésekben olyan véleményt képviselt, amely nem egyezik egyházunk elnökségének állásfoglalásával, ezért attól elhatárolja magát.
     A Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöksége kinyilvánítja, hogy Donáth László kijelentéseit képviselőként tette.
     Ugyanakkor kívánatosnak tartja az egyház vezetősége, hogy Donáth László megnyilatkozásai esetén a médiumok az "evangélikus lelkész" megjelölést mellőzzék.

     A Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöksége

Országos Sajtószolgálat
Vissza a kezdőlapra