MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS
Egészségügyi és szociális bizottsága

Határozati javaslat

  1. Az Egészségügyi és szociális bizottság meghallgatta a Kormány tájékoztatóját "A Magyar Köztársaság és Románia kormányai között a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényről és a kétoldalú együttműködés egyéb kérdéseiről" szóló Egyetértési Nyilatkozat egészségügyi vonatkozásairól.
  2. A Bizottság meggyőződött arról, hogy a magyar biztosítottak érdekeit a most hatályos jogszabályok - különös tekintettel a 2001-ben elfogadott jogszabály módosításokra - megfelelően szolgálják. Ezen túlmenően a határon túli magyarok, illetve az Egyetértési Nyilatkozat alapján a román állampolgárok legális foglalkoztatása az Egészségbiztosítási Alap egyensúlyát várhatóan javítja.
  3. A Bizottság sajnálatosnak és károsnak tartja az Egyetértési Nyilatkozattal kapcsolatos mesterségesen keltett indulatokat, félretájékoztatást.
  4. A Bizottság annak ismeretében hozta meg határozatát, hogy a Kormánynak elegendő jogi eszköz áll rendelkezésére, hogy külföldi munkavállalókat csak a magyar szükségletek mértékében enged foglalkoztatni.
Budapest, 2002. január 10.
Dr. Kökény Mihály
a bizottság elnöke
Vissza a kezdőlapra