Fonákja és színe
A kedvelt sorozatot ma érdemesnek találtuk folytatni. Az MSZP választmányi üléséről megjelent híradások ingertkeltően hívtak fel némi vitára és kommentárra.
Fonákja
Színe
Az MSZP országos listáját Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt vezeti, akit Kovács László pártelnök, majd Szili Katalin elnökhelyettes és Horn Gyula exkormányfő követ. Őket követi Jánosi György választmányi elnök, Nagy Sándor frakcióvezető, Lendvai Ildikó, Juhász Ferenc alelnök, Csehák Judit, Lamperth Mónika, Vitányi Iván, Kósa Ferenc, Mandur László, Baja Ferenc pártigazgató, Puch László pénztárnok, Szekeres Imre, Csabai Lászlóné, illetve Tóbiás József. A 19. és a 20. helyen Doszpot Péter és Vári Gyula található. A lista addig nem értékelhető, amíg nem tudjuk, kik indulnak egyéiben és milyen eséllyel. Ez szabja meg ugyanis, hogy hány "befutó hely" van. 
Csehák újra a porondon? A férje meg az SZDSZ programot írja? 
Mindegy.
Csak egy további kérdésünk van: Mikor lesz az egyesülési kongresszus?

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kovács László kijelentette, hogy az MSZP nem köt olyan választási megállapodást egyetlen párttal sem, amely képviselői helyek átadásával járna. Szigetszentmiklóson, ahol várhatóan Kuncze Gábor, SZDSZ-es kormányfő-jelölt is megméretteti magát a szocialisták Varjú Lászlót indítják.
Ez a kijelentés cáfolja azt a parlamentben keringő pletykát, hogy az MSZP kész nyolc helyet átadni az SZDSZ-nek. Egyébként egy ilyen megállapodás javítaná a Fidesz-MDF lista esélyét, mert sok MSZP szavazó soha nem szavazna az SZDSZ jelöltjeire.

 
Jánosi György elmondta, hogy az országos lista további helyeiről még folytatja az egyeztetést a választmány. Kovács László azonban közölte: már eldőlt, hogy saját teljesítményük alapján elbírált szakszervezeti-, és roma vezetők is helyet kapnak az országos listán.
Korábban arról szóltak a hírek, hogy a szakszervezeti vezetők nem kapnak mandátumot. Persze az országos lista sokadik helye még akkor sem biztosíték, ha a párt rosszul szerepel.


Az ülés első felében ismertette a programját Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, és Kovács László, az MSZP elnöke.
Nem értjük. Két program van? Fogalmazási hiba? Mit ismertetett Medgyessy és mit Kovács? Folyik még averseny a színfalak  mögött?
A pártelnök a szocialisták programjáról közölte: "gyűlöletmentes közéletet akarunk teremteni, 1956-ot tegyük végre mentessé a politikától és a gyűlölettől!", utalva ezzel a tavalyi '56-os megemlékezésen történt kifütyülésekre.  
 
Vajon mit jelent ez a gyakorlatban? Csak nem azt a régi módszert, hogy az ünnep előtt lecsukták a lehetséges rendzavarókat? Vagy azt a puha diktatúrás megoldást, ami Fónai Jenővel történt, hogy a balatonfüredi szívszanatóriumba csukták "pihenni" október végén?
A szocialisták programjának központi témái: a szociális kérdések, a nyugdíjak, a társadalmi igazságosság kérdése, a járulékok csökkentése, és esélyegyenlőség az oktatásban. Mindezeket Kovács László a jólét, a nemzet és a felemelkedés programjának nevezte. 
Lát ezek közül valaki valamit, amit a Fidesz nem csinált jobban, mint valaha a szocialisták? 



 
 

Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt a választmányi ülésen ígéretet tett a szocialisták programjának megvalósítására. Programjának központi elemei: jólét, a biztonságtudat újrateremtése és a haladás. A miniszterelnök-jelölt közölte: "terepen kell megnyerni a választásokat, kezet kell fogni az emberekkel". Medgyessy elmondta: ha kormányra kerül, olyan kabinetje lesz, melyen számon lehet kérni az ígéreteket. 
Miközben a nagy szavakon kívül még semmi konkrétum.

 
 
 
 
 
 
 
 
Az MSZP Országos Választmánya emellett határozatot fogadott el, melyben felszólítja a kormányt, hogy függessze fel a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos magyar-román megállapodás végrehajtását. Az MSZP szerint a kormány elárulta a határon túli magyarokat, és megtévesztette a hazai munkavállalókat. A szocialisták választmányi ülésén elhangzott: Orbán Viktor miniszterelnök felhatalmazás nélkül aláírta a magyar-román megállapodást, amelyben a román fél minden követelést elfogadta, úgy, hogy nem adott újabb kedvezményeket a törvény valódi célpontjainak. 
Csak egyetlen példa: a román fél azt akarta, hogy az igazolvány neve ne legyen magyar igazolvány. 
Ahogy Pesten mondják: a többi stimmel.



 
 
 
 
 
 
 
 

Az Origo híradása
MHL kommentár

 
 
 
 
Vissza a kezdőlapra