Kereszténydemokrácia az újraegyesülő Európában
kerekasztal konferencia
EURÓPAI ÉRTÉKREND

Szociális piacgazdaság, a családok és az oktatás támogatása, társadalmi szolidaritás - csak néhány a kereszténydemokrácia által elfogadott értékek közül. Az Európai Néppárt elnöke, Wilfried Martens nyitotta meg azt a konferenciát, amelyen a Fidesz, a Kereszténydemokrata Szövetség és az MDF vezető politikusainak részvételével áttekintették, hogy ezek a politikai értékek milyen szerepet töltenek majd be az újraegyesülő Európában.

A Magyar Demokrata Fórum ugyan csak fél éve teljes jogú tagja az Európai Néppártnak, az általa képviselt értékrend azonban megalakulása óta állandó.

Balsay István frakcióvezető, MDF
Ez a négy év annak az értékrendnek a jegyében telt el, amit 1990-ben az első szabadon választott kormány elnöke, Antall József meghirdetett, és amely átmeneti kitérő után, négy éves vargabetű után, ebben a négy évben egyértelműen bizonyította az értékrendnek a helytállóságát.
 
 

A konferencián elhangzott: mivel az Európai Néppárthoz tartozó pártok több országban is jól szerepeltek a választásokon, esélyük van arra, hogy változást hozzanak az európai politikai áramlatba.

Surján László társelnök, Magyar Kereszténydemokraták Szövetsége
Ha a magyar választók így döntenek, akkor fölcsatlakoznak azokhoz az országokhoz, ahol nyolc, 10, 12 évig szokott futni egy politikai gondolat
 
 
 
 

Az Európai Néppárt elnöke úgy véli, hogy a jobbközép pártok határozott politizálása gátat szabhat a szélsőjobboldal további erősödésének.

Wilfried Martens az Európai Néppárt elnöke
Nem volt a jobbközép pártoknak eléggé markáns politikája. A szélsőjobb megerősödése a jobbközép pártok gyengeségének jele.

Wilfried Martens szerint éppen ez indokolta az Európai Néppárt megalakítását, hogy egyértelmű programjával tömörítse a demokratikus jobbközép pártokat, vonzó alternatívát kínálva az egyébként radikalizálódó szavazóknak.

TV Híradó
Vissza a kezdőlapra