Jeszenszky Géza nagykövet nyilatkozata az MTI-nek
a Washington Post-ban megjelent írással kapcsolatban

A Washington Post vélemény rovatában megjelent, egyéni álláspontot tükröző cikknek az Egyesült Államokban az itteni magyarságot leszámítva nem volt különösebb visszhangja. Egyrészt azért, mert az amerikai hivatalos értékelés nem esik egybe az írásban foglaltakkal, amit a cikkel kapcsolatos gyors hivatalos állásfoglalás is tükrözött, másrészt pedig azért, mert általában is jól ismerik Magyarországot, eredményeit és törekvéseit.
Úgy vélem, hogy ez utóbbit az írás nem befolyásolja Érdemben, hiszen például más lapokban több kedvező elemzés is megjelent az elmúlt napokban.

A cikk négy komoly tévedése: a 30-as évekre emlékeztető nacionalista törekvések, a hallgatólagos szövetség antiszemitákkal, a mindezek miatt lemondott fehér házi találkozó és az, hogy a Bush-kormány az ellenzék győzelmét kívánja. Az amerikai Külügyminisztérium rövid időn belül megadta a kormány összes illetékes Intézményének egyeztetett válaszát. Ez megerősítette, hogy Magyarország fontos szövetséges, méltányolják segítségét a terrorizmus elleni világméretű harcban. Bush Elnök telefonja is jelezte, hogy nem a cikk által felsorolt okok miatt nem került sor a Fehér Házbeli találkozóra. Még az idén számítanak egy kormányfői látogatásra, kapcsolataink további felfutására. Az pedig egyértelmű, hogy az USA nem avatkozik be más országok választási küzdelmeibe, így a Magyarországiba sem.

Mindezt figyelembe véve nem kívánunk az indokoltnál nagyobb figyelmet fordítani az Ügyre. A téves állításokat és beállításokat azonban korrigálni kell, És már igen sok olvasó jelezte nekünk, hogy ezt megtette a szerkesztőségnek küldött levélben. Ha ezek megjelennek, akkor nekünk az írással kapcsolatban nincs további teendőnk.

Ettől függetlenül azonban reméljük, hogy a közeljövőben egy olyan írás is megjelenik a lapban, amely tág perspektívában mutatja be Magyarország mai helyzetét, eredményeit, szövetségesi szerepét, tükrözi a rólunk alkotott kedvező hivatalos képet, És reagál a megalapozatlan beállításokra is.
 

Vissza a kezdőlapra