KÉSZ-kerekasztal: Áder, Rockenbauer, és Varga helyzetértékelése
A mostani kormányzat az előző kabinetnél háromszor többet áldoz a kultúrára, hogy az a globalizmus kihívásainak is képes legyen megfelelni, értékeket tudjon teremteni - emelte ki beszédében Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség tárcájának vezetője, aki csütörtökön Áder Jánossal, az Országgyűlés elnökével és Varga Mihály pénzügyminiszterrel együtt vett részt Szentendrén a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által rendezett kerekasztal-beszélgetésen.

    A miniszter a legnagyobb jelentőségű beruházások közé sorolta a budapesti Duna-parton kiépülő új nemzeti városközpontot, amely a Nemzeti Színházzal, múzeumával, hangversenyközpontjával és a Hagyományok Házával Közép-Kelet-Európa egyik legfontosabb kulturális centrumává válhat. Kérdésre válaszolva tért ki a kultuszminiszter Horn Gyula volt miniszterelnöknek az egyházat kritizáló kijelentésére.
     - Mindenképpen furcsa, hogy az MSZP részéről Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt és Horn Gyula rövid időn belül két, egymásnak ellentmondó levelet írt az egyház képviselőinek - minősítette a történteket.
     Varga Mihály az ország gazdasági helyzetéről szólt a fórumon.
     - A magyar gazdaság oly mértékben megerősödött, hogy a világgazdasági recesszió ellenére is képes lendületét megőrizni - hívta fel rá a figyelmet.
     Mindez az export és a beruházások mellett a közlekedési infrastruktúra fejlesztésének, a lakásépítési ütem gyorsításának, a turizmus helyzetbe hozásának és a belső fogyasztás növekedésének az eredménye - állapította meg.
     Az előző kormány a Bokros-csomaggal a gazdaság visszafogására törekedett, a mostani pedig, kivált a Széchenyi-tervvel az élénkítésre - fűzte hozzá a pénzügyminiszter.
     Áder János szerint a parlament ülésezésének rendszere bevált, a hetenkénti ülések "mókuskereke" helyett bevezetett háromhetenkénti ülésszak által a törvényhozás hatékonyabbá vált.
     A házelnök a kormány egyik legnagyobb eredményének tartja a családtámogatási rendszer bevezetését, amivel a Fidesz fő törekvése vált valóra: a gyermekvállalás ma már nem jelenti a szegénység vállalását is - mondta.

MTI
Vissza a kezdőlapra