Kormányszóvivői tájékoztató: külső üzletrészek vásárlása, szociálpolitika
Jövő hétfőtől ajánlhatják fel külső üzletrész-tulajdonukat az államnak, és adhatják be erre vonatkozó papírjaikat az illetékes földhivatalokhoz azok a gazdák, akiknek szövetkezete felszámolás, végelszámolás, illetve csődeljárás alatt áll - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a kormány szerdai ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten. A kormányfő elmondta: szintén március 4-től igényelhetők az állam által jelentősen támogatott új mezőgazdasági hitelek is.

    - Nem lehet megbecsülni, hogy hány gazdát érint az a lehetőség, amely alapján a kormány a névérték száz százalékán megvásárolja a felszámolás, végelszámolás és csődeljárás alatt álló szövetkezetek külső üzletrész-tulajdonait - mondta kérdésre válaszolva Orbán Viktor.
     Kitért arra is, hogy a nyugdíjasok közül eddig kevesebben ajánlották fel az államnak megvásárlásra külső üzletrész-tulajdonaikat, mint arra számítani lehetett. Ennek Orbán Viktor szerint részben az lehet az oka, hogy a termelőszövetkezetek, illetve helyben lakó üzletemberek maguk is kifizetik a tulajdonrészek névértékének 100 százalékát.
     A miniszterelnök jelezte: már a következő kormányzati ciklus feladata lesz a magyarországi szociálpolitikai rendszer átalakítása.
     Tájékoztatása szerint a kormányülésen a pénzügyminiszter reálisnak nevezte, hogy 2006-ra egy gyermek után egy-, két gyermek után két-, három gyermek után pedig hárommillió forintos szociálpolitikai kedvezmény nyújtására legyen lehetőség.
     Mint elhangzott, bár a tervezett szociálpolitikai támogatási projekt alapján 2006-ra várható az említett szintek elérése, a miniszterelnök lehetőséget lát a korábbi teljesítésre is.A kormányfő kiemelte: az új szociálpolitikai kedvezmények személyre szólóak lesznek, és egy alkalommal lehet azokat igénybe venni.
     Orbán Viktor szerint nem szükséges a magyar és az olasz miniszterelnök személyes beavatkozása azokba a már folyó eljárásokba, amelyek az olasz vadászok által a magyarországi védett madárállományban okozott felmérhetetlen károk ügyében folynak.
     A miniszterelnök annak kapcsán beszélt erről kérdésre válaszolva, hogy csütörtökön, a fővárosban tárgyal olasz partnerével, Silvio Berlusconival. Utalt arra, hogy a kérdésben már történtek letartóztatások Olaszországban, és folynak a hatósági eljárások.
     Orbán Viktor közölte: a Terror Háza múzeum megtekintésére ingyen utazhatnak vasúton, iskolailag szervezett formában a diákcsoportok.
     Szólt arról, hogy a kormány első olvasatban tárgyalta a védőnők munkakörülményeinek és bérrendszerének kérdését.
     Borókai Gábor kormányszóvivő kérdésre válaszolva elmondta: a kabinet felhatalmazta Mikola István egészségügyi minisztert, hogy ez ügyben egyeztessen Stumpf Istvánnal, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel. A szóvivő tájékoztatása szerint ezen a területen új konstrukciót kell létrehozni, normatív rendszert kell megvalósítani a jelenlegi bázisszemléletű helyett.
     A kormányszóvivő elmondta: a kabinet határozata értelmében kijelölik azokat a jogalkotási feladatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy 2003. január 1-jétől a mozgáskorlátozottak számára kiadhassanak egy olyan parkolási igazolványt, amelyet külföldön is lehet majd használni, és - szemben a jelenlegivel - nem lehet hamisítani.
     Kérdésre válaszolva Borókai Gábor szólt arról, hogy nem látszik szükségesnek lakásügyi kormánybiztos kinevezése.
     Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a MIÉP felajánlotta külső támogatását arra az esetre, ha a polgári erők kisebbségi kormányt alakítanának a választás után, Orbán Viktor leszögezte, "ez a kérdés nem időszerű, majd a választók eldöntik, hogy kit, milyen felelősséggel bíznak meg".Szavai szerint mindig óvakodott a pozíciók osztásától, csak munkát szokott osztani.

MTI
Vissza a kezdőlapra