Kövér László Hajdúszoboszlón - sajtótájékoztató
 Kövér László szerint Magyarországon megtörtént az a fordulat, amelynek során befejeződött a múlt romjainak az eltakarítása és megkezdődött a felzárkózás az Európai Unióhoz.

    A Fidesz - Magyar Polgári Párt ügyvezető alelnöke a Hajdú-Bihar megyei Derencskén és Hajdúszoboszlón rendezett lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatóján a fürdővárosban annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Magyarország 15 év alatt minden területen felzárkózik az európai uniós országok átlagához. Ezek közül a teljes foglalkoztatottságot emelte ki: utalt arra, hogy az ország nyugati és központi régiójában máris több a munkahely, mint a magyar munkavállaló.
     - Ezekre a területekre már a határon túlról kell munkaerőt hozni - mondta. Kövér László véleménye szerint a jövőben felgyorsul a tőke nyugatról keletre történő mozgása.Szólt arról, hogy miközben az egész világgazdaság lassul, beleértve az európai piacot is, amelyekre a magyar gazdaság exportjának 80 százaléka irányul, Magyarország tovább fejlődik.
     - Tavaly az ország 4 százalék körüli gazdasági növekedést produkált, miközben a munkanélküliek aránya 5-5,6 százalékos, szemben az európai uniós 8 százalék fölötti átlagával - mondta, s részletesen szólt a polgári kormánynak a családok megerősítése, a népességfogyás lassulása és az oktatás fejlesztése terén elért eredményeiről. Egyebek között kiemelte a diákhitel intézményét, amelyet ma már több mint 60 ezer hallgató vesz igénybe.
     A politikus szerint a jövőben szembe kell nézni a kistelepülések elnéptelenedésével és a budapesti agglomeráció felduzzadásával. Közölte, hogy ennek következményeként iskolafejlesztési program beindítását tervezik. Hozzátette, hogy ez a lépés az oktatás minőségének megőrzését is szolgálja.
     Kövér László végezetül a millenniumi megemlékezés-sorozat kapcsán arról szólt, hogy jelentősen megerősödött a nemzet összetartozás tudata.
     Kérdésre válaszolva Kövér László reagált arra a szocialista kijelentésre, miszerint "a miniszterelnök külföldre menekül a kampány elől". Megerősítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a választási kampány időszakában jó néhány vezető külföldi politikussal találkozik itthon és külföldön.
     - Tájékoztatom az MSZP-s politikusokat, hogy a kormányzás fontos része a külpolitika, s a miniszterelnök látogatásaival az EU-csatlakozásunkat készíti elő - fogalmazott Kövér László.
     A napokban ugyancsak többször felvetett kisebbségi kormányzásról azt mondta: ez elméleti lehetőség.
     - Mi hiszünk abban, hogy van jó megoldás: a Fidesz-MDF közös lista abszolút többsége - mondta Kövér László, a Fidesz ügyvezető alelnöke Hajdúszoboszlón.

MTI
Vissza a kezdőlapra