Az MKDSZ megalapozatlannak tartja Horn Gyula kijelentését az egyházzal kapcsolatban
A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség valótlannak, megalapozatlannak, a katolikus embereket bántónak és megalázónak tartja Horn Gyula keddi, a katolikus egyházzal kapcsolatos kijelentéseit - derült ki az MKDSZ mai budapesti sajtótájékoztatóján.

    - Horn Gyula működése szellemi terrorizmus, mert emberi értékeket támad - jelentette ki Varga László parlamenti képviselő.
     A kormánypárti honatya úgy vélte, a volt miniszterelnök nyilatkozata az 1947-es időket idézte, amikor "szellemirtás" vette kezdetét, és támadássorozat indult az egyházak ellen.
     - Márpedig az emberek irtása is a szellem irtásával kezdődött - mondta Varga László.A képviselő kijelentette: Horn Gyulának bocsánatot kellene kérnie szavaiért és ki kellene vonulnia a közéletből.
     Soltész Miklós, az MKDSZ ügyvezető titkára úgy fogalmazott, az MSZP kampányeszköznek tekinti a hívőket: amikor szüksége van rájuk, akkor udvarol nekik, máskor pedig beléjük rúg.
     Latorcai János, az MKDSZ választmányi elnöke megfogalmazása szerint a tolerancia teljes hiányáról tanúskodnak Horn Gyula hamis állításai. Hozzátette: amikor Horn Gyula arról beszél, hogy "a gyónás szentségét is megsértik, mert arról győzködik a feloldozásra váró hívőt, hogy a Fideszre szavazzon", akkor kiderül, az MSZP-s politikus nem ismeri a katolikus szertartásrendet, hiszen a katolikus papot köti a gyónási titok, így senki sem tudhatja, miről van szó a gyónás alatt.
     A sajtótájékoztatón felolvasták az MKDSZ közleményét is, amelyben a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség felszólítja Medgyessy Pétert, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, hogy amennyiben komolyan gondolja egy sikeres Magyarország közös hittel és közös erővel történő felépítését, akkor határolódjon el Horn Gyulától, kérjen bocsánatot az egyházak, elsősorban a katolikus egyház vezetőitől, és kövesse meg a hívőket az őket ért durva támadásért.

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület nyilatkozata

Vissza a kezdőlapra