Újraszentelték a németajkú egyházközség templomát
 Istentisztelet keretében vasárnap újraszentelték a Németajkú Református Egyházközség felújított budapesti templomát, amelyet 57 évnyi kényszerszünet után vehetett ismét birtokba a gyülekezet; az eseményen jelen volt Orbán Viktor kormányfő és Bernhard Vogel, Türingia miniszterelnöke.Az ünnepi rendezvényen a megújult templom harangját a Orbán Viktor és felesége szólaltatta meg, amelyet adományukból öntetett újra az egyházközség.

    Az egyházi szervezet írásbeli tájékoztatása szerint a kormányfő a Franz Josef Strauss-díjjal járó összeg (húszezer német márka) felét és a német Gazdaságpolitikai Klub Szociális Piacgazdaságért-díjának teljes összegét (ötezer euró) ajánlotta fel a templom második világháborúban eltűnt harangjának újraöntésére.
     Mint az eseményen elhangzott, a németajkú egyházközséget a XIX. század közepén német, svájci és holland bevándorlók hozták létre, ők emelték az V. kerületi, Alkotmány utcai templomot is, amely a kommunizmus éveiben a Magyar Televízió raktáraként és varrodájaként funkcionált.
     Az újraszentelési ünnepségen Orbán Viktor hangsúlyozta: olyan évszázad van mögöttünk, amelynek történetét egész Európában, különösképpen annak középső és keleti felében könnyedén meg lehetne írni a templomok történetéből is, s reményeink szerint olyan évszázad van előttünk, amely tisztelettel adózik a múltnak.
     A kormányfő szavai szerint Európa népei, és különösen a magyarok történetében a templomok sokszor voltak a "megmaradás helyei" lélekben és a fizikai értelemben egyaránt, s emellett - a magyarság számára - különösen fontos szerepük volt az anyanyelv megtartásában, megőrzésében is.
     - Az emberiség jövőjét, és benne a magyarok jövőjét is a lélek minősége határozza meg az elkövetkezendő évtizedekben, ezért Magyarországnak, mindenkinek, hívőnek és nem hívőnek egyaránt szüksége van a történelmi egyházakra - mondta a miniszterelnök.
     Hozzátette: "Mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy az előttünk álló években a mindenkori magyar kormányok és a mindenkori magyar történelmi egyházak megtalálják az együttműködés útját".Orbán Viktor köszönetet mondott a magyar kormány nevében mindazoknak, akik segítették a templom újjáépítését.
     Bernhard Vogel annak a kívánságának adott hangot: a templom harangjai olyan évszázadban csengjenek, amelyben soha nem lehet a templomokat funkciójuktól megfosztani és az európai népek találkozása - különböző nyelvekkel, de közös kultúrával - magától értetődővé válik.
     Balog Zoltán, az egyházközség lelkésze mindazoknak köszönetet mondott, akik segítették a templom felújítását, s külön is említést tett a Magyar Televízióról, amely "tisztességesen kifizette a kártérítést".
     A templomot Bölcskei Gusztáv püspök, a református egyház zsinatának lelkészi elnöke szentelte újra.Áldást mondott Karl-Josef Rauber érsek, apostoli nuncius, Szebik Imre evangélikus elnök-püspök, Rázmány Csaba unitárius püspök, valamint több más magyar-, illetve németországi egyházi személyiség.
     Az eseményen Orbán Viktor a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét adta át Jürgen Jillingnek, a Német-Magyar Gazdasági és Iparkamara ügyvezető elnökének, aki az adományozási határozat szerint a német-magyar gazdasági kapcsolatok ápolása mellett vezető szerepet vállalt a templom újjáépítésében.
     Az istentiszteleten az egyházak képviselői mellett jelen volt Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Semjén Zsolt, a kulturális minisztérium egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára, valamint számos más politikai, illetve közéleti személyiség.
     A Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodájának tájékoztatása szerint Orbán Viktor és Bernhard Vogel az eseményt követően kétoldalú megbeszélést folytatott. A miniszterelnökök áttekintették Magyarország és Türingia gazdasági kapcsolatait.
     Ezt követően Bernhard Vogel megtekintette a Budapesten egy héttel ezelőtt megnyílt Terror Háza múzeumot.

MTI
Vissza a kezdőlapra