A Nemzeti Kör nyilatkozata
A Nemzeti Kör közreadja álláspontját néhány olyan fejleményről, amelyek erőteljesen befolyásolják az ország közvéleményét. Most, a választási küzdelem kibontakozása közepette úgy ítéljük meg, hogy szót kell kérnünk, hangoztatnunk kell véleményünket, mert összezavarodni, sőt torzulni látszik az is, amit nemrég még egyértelműnek hittünk. Kötelességünknek érezzük, hogy néhány az elmúlt négy év nemzetünk jövője szempontjából döntő jelentőségű fejleményét kiemeljük és értékeljük.

     NYILATKOZAT
     A választási harc, a hatalmi érdekek nem ment fel senkit az alól, hogy etikusan viselkedjen. Tiltakozunk az ellen, hogy a "minél rosszabb annál jobb" elve alapján hamis megvilágításba, sőt veszélybe kerülhetnek közös értékeink. Ilyen értéknek tartjuk a nemzet újraéledő emlékezetét, a Kárpát-medencében élő magyarság nemzeti és kulturális egységét és a család intézményének erősítését. Nem vitatkozunk senkivel, de kimondjuk, hogy miért tekintjük oly fontosnak mindazt, ami ezeknek az értékeknek a kiteljesedéséért történt az utóbbi négy évben. Vélt politikai előnyökre való törekvés nagy értékpusztítást okozhat. Az élet általában, a magyar történelem pedig különösképpen megtaníthat arra, hogy az indulatok felizzítása később alig csillapítható szenvedésekkel jár.
     A magyar millennium ünnepségsorozatát csak a lelketlenség képes fanyalogva fogadni. Az államalapítás ezredik évfordulója valamennyi magyarországi település lakosságát mozgósította, számtalan ünnepi rendezvényre került sor, a magyar irodalom legszebb alkotásai váltak ismét hozzáférhetővé csakúgy, mint sok-sok nagyszerű történelmi, művészeti és más a múltunkat bemutató könyv, album, film. Ugyanilyen fontos volt a számos, kisebb és nagyobb emlékmű, emlékhely, szobor és egyéb művészeti, építészeti alkotás felavatása, a hangversenyek, színielőadások, kiállítások és egyéb megemlékezések, kulturális események megrendezése.
     A millenniumi zászlók ünnepélyes átadása településeink életében minden esetben különleges eseménnyé vált. A legkisebb falu is az ország középpontjának tekinthette magát azokban a pillanatokban, amelyekre lakói büszkén készültek fel sokféle szépítő és felemelő tettel. Az önkormányzatoktól a szakmai testületekig, az egyházaktól a vállalkozókig mindenki összefogott a helyi közösség szellemének és történelmének újjáélesztésében, megerősítésében.
     A millenniumi ünnepségek azt tették lehetővé, hogy az ország lakói közösen cselekedjenek, kedvük szerint, szabadon. Mindenki saját szándékait, elhatározásait követve élhette át, fejezhette ki, miként tartozik össze a nemzet. Nem a központi akarat érvényesült, mint régebben. A változás jelentőségére a Nemzeti Kör külön is felhívja a figyelmet. Az elkötelezett, kitartó és céltudatos kormányzati tevékenység nélkül azonban nem születhetett volna meg ez a nagyszerű eredmény, ez a siker, melynek mércéje nem az elköltött pénz volt. Végre nem állami előírás szabta meg, mit kell gondolni és tenni. A mostani ezredfordulón ez volt az újfajta közösségi érzések, élmények és tettek újdonsága. A Nemzeti Kör kifejezi elismerését a kormánynak az ünnepségsorozat kezdeményezéséért, gondolatkörének gazdagságáért és a megvalósítás hathatós támogatásáért.
    Erkölcs és politika kapcsolatát különösen fontosnak tekintjük. A Kárpát-medence magyarságát összekapcsoló kedvezménytörvény érdemét erkölcsi szempontból is kiemelkedőnek tartjuk. A törvény a nemzet lelki egységét, mely az önkényesen megvont államhatároktól függetlenül fennáll, kívánja tényleges intézkedésekkel kiegészíteni és az élet valóságába vezetni. A törvény azt akarja, hogy országunkban a magyarok ne legyenek turisták. Ez a törvény olyasmit valósít meg, amire nyolc évtizede nem voltunk képesek. Nem a hódítás, a határok kiigazítása a cél. Mindez immár nem több, mint a mögöttünk hagyott múlt. A magyarság kulturális egységének, nyelvének és számtalan hagyományának, tárgyi és szellemi értékének megőrzése kapott így törvényes védelmet és támogatást, méghozzá oly módon, hogy a törvény az ország határain kívül élő honfitársainkat magyarságuk tudatában helyben maradásra, otthonuk megőrzésére buzdítja. Ezt a törvényt csak egy elenyésző kisebbség nem volt képes megszavazni az Országgyűlésben. A kormányzat sikerének és a magyar közélet érettségének tulajdonítjuk az eredményt. Ráadásul ez a nemzeti összefogás jegyében meghozott törvény szívből jövő örömöt váltott ki a szomszédos országokban élő magyarság körében.
     Ezért érthetetlen és elfogadhatatlan számunkra mindaz, ami a választási küzdelem felforrósodása idején történik. Csak az elvakultság vezetheti azokat, akik úgy gondolják, hogy hazánk teljesen függetlenítheti magát szűkebb és tágabb környezetének igényeitől, bizonyos alapvető fontosságúnak tartott értékektől mindenekelőtt a számunkra oly fontos európai normáktól, amikor ezt az Európában is példaként szolgáló nemzeti törvényünket a gyakorlatba kívánjuk átültetni. Hiszen nem volt hozzá sem magyar, sem külföldi tapasztalat.
     A magyar-román megállapodás nemzetközi jelentősége ettől olyan kiemelkedő. Nagyon mély és sokrétű feszültség okait tudtuk bizonyos tekintetben megszüntetni a két ország között, a történelmi jelentőségű kedvezménytörvény végrehajtását sikerült elérni, és ennek jóvoltából a romániai magyarság életében új korszak kezdődött. Mindez nemzeti érdekeink csorbítása nélkül történt.
     Az indulatokat a magyar-román megállapodás ténye és az állítólag fenyegető munkaerő-piaci összeomlás kapcsán keltették fel.Ezt az indulatkeltést alaptalannak és választási érdekből vezéreltnek tartjuk és ezért határozottan elítéljük és tiltakozunk ellene. A kedvezménytörvény nem veszélyezteti a magyar munkaerőt. Akik 23 millió román munkavállaló rohamával riogatnak, esztelenséget beszélnek és az idegengyűlölet szellemét idézik fel. Nyomatékkal hangoztatjuk, hogy a kedvezménytörvényt és az azt kísérő nemzetközi megállapodásokat az elmúlt évek legfontosabb kormányzati sikerei közé soroljuk, történelmi jelentőségűnek tartjuk: ezeket más elvek alapján álló kormány nem tudta volna létrehozni.A most befejeződőben levő kormányzati időszak harmadik kiemelkedő teljesítményének tekintjük a családpolitikát. A korszerű polgári gondolkodásnak a család a nemzettel szoros kölcsönhatásban álló másik alapértéke. Az elmúlt négy évben intézkedések sora irányult meghatározó módon arra, hogy a családi élet keretei megszilárduljanak, különös tekintettel a családalapításra és az idős korra. A családi pótlék, a gyermekgondozási segély visszaállítása, a gyermekes családoknak járó adókedvezmény, a tandíj eltörlése, a tanulmányokat segítő hitel, a lakásépítési támogatások alapvető változásokat jeleznek. Ilyen és más, a teljesség igénye nélkül felsorolható intézkedések érzékeltetik, milyen meghatározó ez a politika a pályájuk elején álló fiatalok egyéni és családi életében. Az idős korúak helyzetében is fordulat következett be olyan rendelkezések következtében, amelyek számottevően növelték a nyugdíjakat, a nyugdíjak vásárlóerejét és javították, egyszerűsítették a nyugdíjba vonulás körülményeit. A családi élet kereteit megszilárdító lépések közé soroljuk a minimálbér emelését is, mivel ez a társadalom széles rétegének teszi lehetővé, hogy boldogulását a folyamatos munkától, ne pedig a segélyezettek távlat nélküli állapotától várja.
     Nem csupán népjóléti vagy a lélekszám gyarapodását serkentő intézkedésekről van szó. A Nemzeti Kör nagyon fontosnak tartja, hogy ezek a kezdeményezések általánosabb, szerves egységbe illeszkednek. A család erkölcsi és lelki otthont jelent, nevelő, kultúramegőrző és kultúrateremtő ereje a jóléti és a számbeli gyarapodáson túl, biztonságot, mintákat kínál a hétköznapi életben, értékeket közvetít. A konzervatív gondolkodásmód, amelynek követői vagyunk, ezért tulajdonít olyan nagy jelentőséget a családnak. A nemzeti lét alapjait a kiegyensúlyozott és harmonikusan élő családok sokasága határozza meg. Aki a családi élet kiteljesülését segíti elő, annak a családromboló individualizmus súlyos örökségével kell megküzdenie. A családi élet a világháború alatt és az azt követő évtizedekben óriási válságba került. A drámai következmények felszámolása nagy és tartós erőfeszítéseket követel.
     Azt valljuk, hogy most, az ezredforduló után az ember szabadsága csak közösségi keretek között valósulhat meg. A család és a nemzet a közösségi élet legszűkebb és legtágabb színtere. Az elmúlt években, meggyőződésünk szerint, nagy hatású intézkedések történtek fejlődésük érdekében.
     Mindezek indokolják, hogy határozottan kiálljunk Orbán Viktor miniszterelnök mellett. A Nemzeti Kör kifejezi meggyőződését, hogy a modern demokrácia nem nélkülözheti az ösztönző, erőteljes és távlatokban gondolkodó politikai vezetőket. Különösen áll ez a megszilárdulóban levő magyar demokráciára. Ma ilyen kiemelkedő személyiség Orbán Viktor. Az elmúlt négy év a legszélesebb magyar közvélemény számára is nyilvánvalóvá tette, hogy képességei különleges lelkierővel és munkabírással párosulnak. Felismerte, melyek az átmeneti helyzetben levő társadalom legfontosabb szükségletei, bátor és határozott döntéseket hozott kulturális és gazdasági ügyekben egyaránt. A magyar függetlenség, átalakulás és demokrácia megalkuvás nélküli hirdetője volt már 1989-ben is, ekkor figyeltünk fel rá a Hősök terén tartott nagy hatású és bátor beszédének hallatán. Politikai múltja az új Magyarország megszületéséhez köti, nem pedig a letűnt Kádár-korszakhoz. A Nemzeti Kör meggyőződése szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek az eddig felsoroltakon túl általában is meghatározó volt a tevékenysége. A társadalmi-gazdasági fejlődés kibontakozásában ugyanolyan fontos a szerepe, mint az európai és az antlanti integráció előmozdításában. Ma kétségkívül Ő a nemzet kiemelkedő politikusa.
 
A Nemzeti Kör tagjai:

Dobos László, Granasztói György, Jávor Béla, Makovecz Imre, Martonyi János, Nemeskürty István, O,sváth György, Pálinkás József, Solymosi Frigyes,
Tar Pál, Taxner Ernő, Tornai József
Vissza a kezdőlapra