Katolikus nevelésügyi konferencia Piliscsabán
Nagy az igény a társadalom részéről az egyházi kezelésű iskolák iránt, ami a többszörös túljelentkezésekből is lemérhető - hangzott el a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen megrendezett, Nevelésügyünk 2002-ben címet viselő konferencián, szombaton Piliscsabán.

    Görbe László, a Keresztény Pedagógus Társaság elnöke a konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta: szakemberek szerint egy ország gazdasági növekedése több mint 60 százalékban a humán erőforrás függvénye, ezért is fontos, hogy olyan harmonikus személyiségű fiatalok kerüljenek ki az oktatási intézményekből, akik megfelelnek a mai kor kihívásainak. Hozzáfűzte, az egyházi iskolák különösen nagy súlyt fektetnek a diákok szellemi, érzelmi és erkölcsi fejlődésére.
     - Gondot jelent azonban, hogy ma még kevés a keresztény szellemiségű pedagógus - jegyezte meg Görbe László, aki szólt arról, hogy jelenleg már három katolikus tanárképző intézményből kerülnek ki újabb generációk a hiány pótlására, a Pázmány Péter egyetemen például évente 250 hallgató veheti át tanári oklevelét.
     Jelezte: míg a második világháború után az iskolák megközelítően 40 százaléka egyházi kezelésben vagy tulajdonban volt, addig jelenleg - bár évente 5-6 intézmény kerül vissza az egyházhoz -, a tanintézmények 5 százaléka tartozik ide. Elhangzott, hogy a rendszerváltás első évében még csupán 8, ma már 299 iskola működik egyházi kezelésben.
     Görbe László rámutatott, a visszakapott iskolaépületek általában leromlott állapotúak, helyreállításuk üteme jelenleg még a kevés állami segítség miatt főként a pedagógusok, szülők, adományozók áldozatvállalásán múlik.

MTI
Vissza a kezdőlapra