Az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület nyilatkozata
    Az eddigi döbbenetünk helyett lassan már humorként kezelhetjük az MSZP illetékeseinek a nyugdíjakkal kapcsolatos nyilatkozatait.
     A legutóbbi sajtótájékoztatóján Szili Katalin, az MSZP alelnöke a Tények és Hazugságok megnevezés jelszavával a cím egyik részét valóban elmondta.
     Mi a tényekhez ragaszkodunk, a másik felét meghagyjuk az MSZP-nek. Röviden csak azt a nyilatkozatot emeljük ki, hogy a 2001-es évben a választások közeledte miatt a kormány megpróbálta behozni az elmaradást.
     Az MSZP-SZDSZ-kormány valóban az utolsó évben emelt 6,4 százalékot, s ez egyértelműen a választási kampány jegyében született. Ciklusszinten ugyanis az egyéni nyugdíj reálértékének változása -11,9 százalék volt. Ezek tények.
     A polgári kormány időszakában ugyanez az arány 15,9 százalékos eredményt mutat. Ezek is tények. KSH-adatok.
     Az alelnök asszony utal arra, hogy ha a kormány állításai valósak lennének, akkor nem lenne szükség szórólapokra.
     Ezúttal is felkérem az alelnök asszonyt, valamint Horn Gyulát (aki kézben tartva a szórólapot a Magyar ATV Nap-keltében kijelentette, hogy minden bekezdése hazugság), de bárkit az MSZP vezetői közül, vagy a párton kívüli jelöltet, - hogy bármelyik három bekezdést válasszák ki és a sajtó útján cáfolják, de tételesen
     .Kérem, hogy ne Churchill módszerét alkalmazzák, aki azt nyilatkozta, hogy ő azt a statisztikát fogadja el, amelyet ő hamisít.
     Külön meglepődöm Csákabonyi Balázs tisztségén, amely szerint ő a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége helyettes vezetője.
     Nyugodt-e a lelkiismerete, mert ezek szerint mint MSZP-képviselő fontosabbnak tartotta a frakciófegyelem iránti elkötelezettségét, mint az általa képviselt - nyilatkozataikban nagyra értékelt - nyugdíjasok érdekképviseletét. (Nem közölte, hogy a szavazáskor tévedett volna.)
     Ő leszögezte "igazságos, kiszámítható, stabil nyugdíjrendszerre van szükség". Sajnos a polgári kormány nem védte le ezt a nyilatkozatát, így most már az MSZP is használja.
     Minden nyilatkozatukból hiányzik az önkritika.
     Ugyanis a hatályos nyugdíjtörvényt 1997 júliusában az MSZP-SZDSZ többségű parlament alkotta meg, amely az ő nyilatkozataik szerint is, nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért reformokról beszélnek.
     Nem teszik azonban hozzá, hogy a saját törvényük megváltoztatásáról kellene dönteni akár a nyugdíjemelés, akár a nyugdíjreform tekintetében.
     Pécs, 2002. január 9.
     Dr. Aszódi Pál
     az egyesület elnöke
Országos Sajtószolgálat
Vissza a kezdőlapra