Pokorni Zoltán a Fidesz-nagygyűlésen, Debrecenben
A politikában a fordulat akkor következik be, amikor végre nem valami ellen, hanem valami mellett szavazunk - jelentette ki Pokorni Zoltán csütörtökön Debrecenben.A Fidesz elnöke pártja választási nagygyűlésén felhívta a figyelmet: Magyarország számára most megadatik az a lehetőség, hogy egy kormány - a rendszerváltás óta először - nyolc évre kapjon megbízatást.

    Mint mondta, minden jelentős politikai erő volt már kormányon a rendszerváltás óta, így a választóknak lehetőségük van arra, hogy ne a szavak, hanem a tettek alapján ítéljenek. A Fidesz elnöke az elmúlt négy év mérlegét megvonva az eredmények közül a családpolitikai rendszerben bekövetkezett érdemi előrelépést, az otthonteremtés támogatását, a munka becsületének helyreállítását és az európai csatlakozás érdekében tett lépéseket emelte ki.
     A pártelnök súlyos örökségként említette Trianont, aminek következtében a magyar nemzet és az ország határai 82 éve nem esnek egybe.
     Mint mondta, most adódik először lehetőség arra, hogy a Európai Unió keretei között, "a tágabb európai hazában" találkozzanak egymással a szétszakított közösségek.
     - Magyarország számára nemzeti ügy, hogy szomszédaink mielőbb csatlakozzanak az Európai Unióhoz - jelentette ki Pokorni Zoltán.
     Ugyancsak az örökségek között említette a demográfiai csökkenést, aminek megállítására - a családtámogatási rendszer megerősítésével, átalakításával - nagy hangsúlyt helyezett a polgári kormány.
     - A magyar társadalom kettészakadásának veszélye szintén az örökségek közé tartozik, mint ahogy az a mély pesszimizmus is, amin az elmúlt években sikerült változtatni - mondta a pártelnök. Pokorni Zoltán kiemelte a munka becsülete érdekében tett intézkedéseket. Emlékeztetett a minimálbér emelésére, s kilátásba helyezte, hogy a következő ciklusban megduplázzák az átlagkereseteket.
     Szólt az adórendszer átalakításáról, a gyermekek utáni kedvezményekről, a diákhitelről, amely - mint mondta - esélyt teremt a szegényebb, de tehetséges fiataloknak is.
     A lakásépítések kapcsán kiemelte: 40 ezer család vágott bele intézkedéseik nyomán az otthonteremtésbe, s tíz év múltán ismét bérlakások épülnek az országban.
     Pokorni Zoltán szólt az európai uniós csatlakozásról, amelynek érdekében "ellenzéknek és kormánypártoknak" össze kell fogniuk.
     A Fidesz elnöke szerint ez az összefogás a környező országokban megvalósult.- Egyedül Magyarországon fordult elő, hogy Medgyessy Péter kiment Brüsszelbe, átült a másik oldalra, és kritizálta saját kormányát. Az összefogás közös parancsa helyett az egyéni kampányt helyzete előtérbe. A közös ügy elárulása több mint bűn, hiba - mondta a fideszes pártelnök.
     Pokorni Zoltán elismerte, hogy az egészségügy és a mezőgazdaság átalakítása lassabban ment előre, mint ahogyan azt tervezték.
     - Az egészségügyben érdemi reformra van szükség, ami elkezdődött - vélekedett a pártelnök.Megítélése szerint abban, hogy a mezőgazdaságban a reform nem történt meg "a pártpolitikának is volt némi szerepe".
     Pokorni Zoltán kijelentette: sok a teendő e két területen, de nincs válság, mint ahogyan azt néhányan kiáltják.

MTI
Vissza a kezdőlapra