Solymosi Frigyes akadémikus, közíró új könyve
Valóban kollaboránsok voltunk? címmel jelent meg Solymosi Frigyes kötete, a Kairosz Könyvkiadó gondozta kiadványt pénteken mutatták be a fővárosban.A tudomány csúcsain járó, közéleti érdeklődésű Solymosi Frigyes akadémikus, Széchenyi-díjas kémiaprofesszor nemzeti sorskérdésekkel foglalkozik új könyvébe foglalt írásaiban - mondta értékelésében Boross Péter korábbi miniszterelnök.

    A könyv az akadémikus 15 év alatt született cikkeiből ad válogatást.

     Az írások közöttük vannak azok az 1998 előtt született munkák, amelyek "egyértelmű célja volt, hogy elősegítsék a jobbközép összefogását" - olvasható a könyv rövid tartalmi ismertetőjében.

     - Áramlatok érkeznek Magyarországra, néha rombolóak, a szellemi ellenállás és önvédelem mindnyájunk kötelessége - mondta Boross Péter, hozzátéve, hogy Solymosi Frigyes ennek a kötelességének tett eleget közíróként.

     Az egykori kormányfő úgy fogalmazott: "a magyarság megmaradási ösztönéből ma is vannak túlhangsúlyok, de a megmaradás érdekében hangsúlyozni, többször is ki kell mondani azt, hogy magyarok vagyunk".

     A könyv előszava Martonyi János külügyminiszter tollából született, aki szerint a szerző következetes híve a polgári oldalnak, egyike azon keveseknek, akik az 1994-98-as időszakban keményen, ám sohasem gyűlölködve harcoltak a jobbközép oldal választási sikeréért.

     Solymosi Frigyes - aki a könyv ismertetője szerint az 1998-as választás előtt a Fidesz egyik tanácsadó testületében, a Vének Tanácsában tevékenykedett - a bemutatón elmondta: 1992 óta jelennek meg politikai elemzései különböző napilapokban.

     Mint szavaiból kiderült, részben a baloldali, balliberális íróknak az első magyar demokratikus kormány elleni támadása késztette közírásra. Rájött, nem maradhat néma szemlélője a politikának - fűzte hozzá.

MTI
Vissza a kezdőlapra