A szlovák parlament elfogadta a kedvezménytörvényt elutasító nyilatkozatot
A szlovák parlament csütörtökön elfogadta a magyar kedvezménytörvényt elutasító politikai nyilatkozatot, melyben a jogszabály megváltoztatására szólítja fel Budapestet. Pozsony a magyar féltől azt várja, hogy a kedvezménytörvényt igazítsa hozzá az európai joggyakorlathoz.

     Nyilatkozatában a szlovák parlament feladatul adta a kormánynak, hogy a jelenlegi ülésszak végéig adjon számot arról, hogy milyen intézkedéseket foganatosít a szlovák nemzeti és állami érdekek védelmében.
     A 150 tagú szlovák törvényhozás 129 jelenlevő képviselője közül 112 támogatta a nyilatkozatot. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) mind a tizenöt képviselője egységesen a dokumentum ellen szavazott, két szlovák liberális képviselő, Frantisek Sebej az integrációs bizottság elnöke és Peter Osusky nem szavazott.

 
A külügyminiszter nyilatkozata

     Magyarország tanulmányozni fogja a szlovák parlament által elfogadott politikai nyilatkozatot, és sajnálja, hogy a pozsonyi vita során néhány erősen magyarellenes hang is helyet kapott - mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten az MTI-nek.Martonyi János kiemelte: nem tartja szerencsésnek, hogy a tárgyalási folyamat közepén zajlott le ez a parlamenti vita Szlovákiában. Hozzátette: abban sem biztos, hogy a politikai nyilatkozat megkönnyíti a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos magyar-szlovák megállapodás megkötését.
     - Ettől függetlenül örülök annak, hogy a szlovák fél folytatni kívánja a tárgyalásokat. Magyarország is így tesz abban a reményben, hogy a megállapodás, amely tíz nappal ezelőtt már nagyon közelinek látszott, végül mégiscsak megszületik - hangsúlyozta Martonyi János az MTI érdeklődésére válaszolva.

MTI
Vissza a kezdőlapra