Helyzetkép a Kedvezménytörvény végrehajtására szervezett szlovákiai irodákról
Tizenegy irodát nyit Szlovákiában a Szövetség a Közös Célokért (SZKC) nevű polgári társulás, melyeknek munkatársai egyebek között a magyar kedvezménytörvény kínálta jogokkal élni kívánó személyeket a magyarigazolvány megszerzésében is hivatottak lesznek segíteni.

    Az egy hónappal ezelőtt létrejött SZKC a magyar közművelődés támogatását, a magyar oktatásügy és az egyesülő Európa szellemiségével összhangban álló magyar nemzettudat fejlesztését, a fiatal magyar nemzedékek szellemi és lelki épülését, a magyar családok gyermekeinek megsegítését, a magyar közösség szellemi életében való elevenebb részvételt, valamint annak a szándéknak a megerősítését kívánja előremozdítani, hogy a határon túli magyar közösségek a szülőföldjükön maradva boldogulhassanak. Egyszersmind tenni kíván azért, hogy enyhítse a magyar nemzet huszadik századi tragédiáiból eredő súlyos veszteségeket - foglalta össze a szövetség szándékait az MTI-nek nyilatkozó Mézes Rudolf, az SZKC elnöke.
     Elmondta: a Csemadok, a Magyar Koalíció Pártja, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség és a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségéből alakult SZKC Pozsonyban, Galántán, Dunaszerdahelyen, Révkomáromban, Érsekújváron, Léván, Losoncon, Rimaszombatban, Rozsnyón, Kassán és Királyhelmecen nyitja meg irodáit. Mivel a Határon Túli Magyarok Hivatalától erre felkérést kapott, irodái és helyi munkatársai révén tájékoztatást és segítséget nyújt majd mindazoknak, akik élni szeretnének a magyar kedvezménytörvény kínálta lehetőségekkel. Az irodák a magyarigazolványt kérelmező űrlap kitöltésében és továbbításában kínálják térítésmentes szolgáltatásaikat. Ezen túlmenően vállalják a magyarigazolványért folyamodó személyek űrlapján szereplő adatok törvénynek megfelelő védelmét is.
     Az SZKC elnökének tájékoztatása szerint az irodák a kitöltött űrlapokat eljuttatják a Magyar Köztársaság két szlovákiai külképviseletéhez, a pozsonyi nagykövetséghez és a kassai főkonzulátushoz. Szavatolják, hogy a kérelmezőket harminc nap múltán tájékoztatják a kérelem elbírálásának eredményeiről, valamint arról is, hogy - Magyarország Szlovákiával határos négy megyéjének székhelyén és Budapesten - mikor, cím szerint hol vehetik majd át az igazolványokat.Mézes Rudolf szerint a tizenegy iroda legkésőbb január 25-ig megnyílik.
     A szlovák külügyminisztérium az új év első munkanapján sem tett közzé hivatalos nyilatkozatot azzal kapcsolatosan, hogy a román-magyar egyetértési nyilatkozat fényében módosul-e a magyar kedvezménytörvény egyes rendelkezéseit eddig mereven elutasító szlovák álláspont. Ismeretes, hogy december utolsó hetében a szlovák parlament külügyi bizottsága szentesítette a kedvezménytörvényt ellenző parlamenti nyilatkozat szövegtervezetét, amely valamikor januárban kerül majd a törvényhozás plénuma elé.
     Az MTI pozsonyi tudósítójának nem hivatalos forrásból származó értesülése szerint a magyar és a szlovák fél illetékes szakértőinek legközelebbi egyeztetése január 9-én lesz Pozsonyban.

MTI
Vissza a kezdőlapra