Ítéletre várva
 
Párizsban február 22-én ért véget az a kétnapos tárgyalás, amelyen a vádlottak padján a franciaországi Szcientológiai "Egyház" egyik szervezete ült.
A vád: szélhámossági kísérlet, hazug információk terjesztése, valamint a magánélethez való jogok megsértése.
A két magánszemély által indított jogi eljárást lezáró beszédében az ügyész bizonyítottnak mondta, hogy a szervezet azon visszaélések elkövetésére jött létre, amelyeket a panaszosok kifogásoltak. A vád képviselője 300 ezer euró (közel 75 millió forint) pénzbüntetés kiszabását kérte a szekta Ile de France-i szervezetére (Asesif), és felhívta a bíróságot, hogy a 2000 júniusában elfogadott szigorú szektaellenes törvény adta lehetőségekkel élve vegye fontolóra a mentális visszaélésre épülő zavaros szervezet betiltásának lehetőségét. Indítványozta emellett, hogy az Asesif elnökét, Marc Waltert sújtsák 12 hónapi felfüggesztett börtönbüntetéssel, és kötelezzék 12 ezer euró pénzbüntetés megfizetésére.

A per kezdeményezői korábban a szekta tagjai voltak. A szcientológusokkal való szakításuk után tíz évvel, hivatalosan jelzett kérésüket semmibe véve, rendszeresen bombázták őket a szekta "csodálatos szellemi átalakulást és újjászületést" ígérő hazug propagandaanyagaival. Ez valójában a francia törvényben bűncselekménynek minősített "szellemi manipuláció".
 A bepanaszolt szervezet 20 ezer hívet tulajdonít magának. A szektaellenes harc feladatával megbízott minisztériumközi bizottság múlt héten közzétett jelentése szerint Franciaországban visszaszorulóban vannak a szekták, összesen mintegy 400 ezer taggal rendelkeznek, ezen belül a Szcientológia tagsága is zsugorodik, a perbe vont szervezet az ő felmérésük szerint 2500 bejegyzett taggal és mintegy 10 ezer szimpatizánssal bír. A szekta párizsi központjában 2000 májusában végzett házkutatás során találtak egy lemezt, amely mindössze 67 ezer személy adatait tárolta, köztük olyanokét, akik már távozási nyilatkozatot tettek.
 A szerteágazó üzleti vállalkozásként működő, átláthatatlan szervezetet 1954-ben az amerikai Ron Hubbard sci-fi regényíró alapította. Mára széles körű hálózatuk épült ki, már az Egyesült Államokon kívül is. Európai központja Hollandiában van. Csalódott híveinek beszámolójából tudható, hogy az egyházi besorolásra igényt tartó szervezet évi 800 ezertől - 160 millió forintig terjedő, azaz csillagászati összegű részvételi díjért avatta be híveit a dienetikának nevezett, nem létező tudományba. A roppant tudományos jelleget öltő dienetika intelligenciaszintjük jelentős megemelésével, a személyiségükben elraktározott traumák "tudományos módszerekkel való kitörlésének" ígéretével kecsegteti híveit.
 A Szcientológia Egyház egyik volt vezetője szerint a szervezet nem más, mint egy óriási szélhámosságra épülő hatalmas üzleti vállalkozás, amely a zsaroláson keresztül az agresszív megfélemlítésig minden eszközt bevet behálózott híveinek megtartására, hogy pénztárcájukat megcsapolhassa.
A per már az ítélet előtt válaszreakcióra késztette a szcientológusokat. A szervezet az Európa Tanácshoz fordul, hogy vizsgálatot indítson Franciaország ellen a vallási kisebbségek jogainak csorbítása miatt. Ez aligha befolyásolja majd a franciákat, de az eredményre még várni kell, mert az ítélethirdetést, amelyen a másfél éve érvényben lévő szektaellenes törvény alapján a szervezet feloszlatását is kimondhatják, május 17-re tűzték ki.

Korábbi anyagaink a szektákkal és a szcientológiai egyházzal kapcsolatosan:

Titkosszolgálati módszereket használ a szcientológiai egyház?
Franciaországban büntetik a szellemi manipulálást
Elismerik-e Rómában a szcientológiát? (Duna TV)
Hiteltelen pamfletet kaptak a képviselők a szcientológiáról
Levelek a  szekták veszélyeiről
Szcientológusok és pszichiáterek vitájá
A szcientológia és módszerei
Gyengécske válasz a törvénysértő szektákról irottakra
Törvénysértő szekták
Milyenek is a szekták?

Vissza a kezdőlapra