Gazdasági áttörést hozott a Széchenyi-terv
A Széchenyi-terv pályázatain keresztül jelentős vállalkozói és önkormányzati forrást mozdít meg, sajátos magyar erőforrásokat alakít piacképessé, új szektorok felé is fordul, és segíti a kis- és középvállalkozások felzárkózásának felgyorsítását - mondta Cséfalvay Zoltán, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára csütörtökön, Budapesten.

    A Magyar Tudományos-, Üzemi- és Szaklapok Újságíróinak Egyesülete részére tartott előadáson a helyettes államtitkár elmondta: a 2001-ben beindított pályázatok a gazdaság bizonyos pontjain jelentős áttörést hoztak. Hozzátette: a Széchenyi-terv jó időben indult, mivel pont a világgazdaság növekedésének lassulása idején hozza lendületbe a magyar gazdaság szereplőit.
     Tavaly 13.629 beérkezett pályázatból 9.373-at bíráltak el, amiből 7.339 pályázat kapott összesen több mint 94 milliárd forint állami támogatást. A támogatással csaknem 390 milliárd forint értékű beruházás indul meg, és majdnem 29 ezer új munkahely jön létre.
     Cséfalvay Zoltán közölte: az odaítélt támogatás 32 százalékát, 30 milliárd forintot az önkormányzatok kapták, amellyel 60 milliárd forint értékű fejlesztés indulhat meg. Hozzátette: a vállalkozásoknak csaknem 56 milliárd forint támogatás jutott, amellyel több mint 308 milliárd forint értékű beruházást valósítanak meg.
     Sajátos magyar erőforrásként említette a termálturizmust, és az egészségturizmust. Ezek fejlesztésére 2001-ben 41 nyertes pályázat 20 milliárd forintot kapott. A támogatással 48 milliárd forint értékű beruházást kezdenek meg.
     A vállalkozások erősítésére a kormányzat 2001-ben 30 milliárd forint támogatást adott a Széchenyi-terven keresztül, amivel 211 milliárd forintos fejlesztés valósulhat meg.

MTI
Vissza a kezdőlapra