Magyarországra hozzák Szent Hedvig királynő csontereklyéjét
 Franciszek Macharski krakkói bíboros érsek február 23-án és 24-én Magyarországra látogat, és magával hozza Szent Hedvig lengyel királynő, Nagy Lajos magyar király leányának csontereklyéjét.

    A már korábban nyilvánosságra hozott eseménynek egész oldalas összeállítást szentelt hétfői számában a legnagyobb példányszámú lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza.
     Hedvig (1374-1399) I. (Nagy) Lajos magyar és lengyel király legfiatalabb leánya, Lokietek Ulászló (1260-1333) lengyel király dédunokája volt. 1384-ben koronázták Lengyelország királynőjévé, majd Jagelló Ulászló litván fejedelem hitvese lett, miután az 1386-ban megkeresztelkedett. Hedvig (lengyel nevén Jadwiga) nagy szerepet játszott Litvánia keresztény hitre térítésében, és társalapítója volt a krakkói Jagelló Egyetemnek, mely két éve ünnepelte fennállásának 600. évfordulóját. Hedvig kultusza korán bekövetkezett halála után megkezdődött, szentté avatási eljárása 1426-ban indult meg, de politikai okokból sokáig elhúzódott. II. János Pál pápa avatta szentté 1997-ben Krakkóban.
     Hedvig földi maradványai a krakkói Wawel székesegyházban nyugszanak, szarkofágján mindig látható magyar nemzeti színű szalaggal átkötött friss koszorú. Eddig mintegy 20 csontereklyéjét adományozták más templomoknak Macharski bíboros hozzájárulásával. Többségük Hedvig nevére szentelt lengyelországi templomokban található. Csak néhány ereklyéje került külföldre, egy közülük II. János Pál pápa kérésére a Vatikánba.
     Magyarország Szent Hedvig jobb keze középső ujjának egy csontszilánkját kapja meg (ezen az ujján viselte jegygyűrűjét). Az ereklyét Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke kérte. A lengyel-magyar közös szent ereklyéjét egy magyar zarándokcsoport fogja kísérni Krakkóból Egerbe. Február 24-én fogadják az egri székesegyházban, majd onnan a ferencesek Szent Hedvig templomába viszik át, ahol a Lengyelországból hozott különleges ereklyetartóban fogják őrizni.

MTI
Vissza a kezdőlapra