Vajdasági magyar kulturális intézet épül - alapkőletétel Zentán
Az észak-bácskai Zenta városában kedden ünnepélyes keretek között letették a leendő vajdasági magyar művelődési intézet alapkövét.Az intézet a délvidéki magyarság kultúrájának, hagyományainak, anyanyelvének és identitásának őrzését fogja szolgálni.

    A magyar kultúra napján tartott az ünnepélyen részt vett Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke, Dudás Károly, a vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, a vajdasági magyar pártok és civil szervezetek képviselői, illetve a jugoszláviai magyar diplomáciai képviseletek tagjai.
     Dudás Károly ünnepi beszédében hangsúlyozta: Trianon tragédiája a mélységbe taszította a délvidéki magyarságot, amely csak kultúrája révén tudott megmaradni az elmúlt nyolcvan évben. Dudás reményét fejezte ki, hogy az intézmény a délvidéki magyarság megmaradását és felemelkedését fogja szolgálni, hatékonyabban az eddigi vajdasági kulturális intézményeknél.
     Emlékeztetett arra, hogy a vajdasági magyarság megmaradását és felemelkedését szolgáló törekvés szinte mindig az anyaország támogatásával valósult meg. Végső ideje lenne - tette hozzá -, hogy az az ország, amelynek adófizető polgárai vagyunk, felzárkózzon az anyaországunkhoz.
     Szabó Tibor, a HTMH elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a délvidéki magyarság számíthat a mindenkori magyar kormány támogatására. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány a Délvidék megsegítésére 500 millió forintos keretet különített el, s ennek terhére jön most létre egyebek közt a vajdasági magyar művelődési intézet.
     Szabó közölte: a magyar kormány abban gondolkodik, hogy miként lehet létrehozni egyetemet a délvidéki magyarság számára. Szólt a kedvezménytörvényről is. Mint mondta, a magyarigazolvány nemcsak egy papírlapot jelent, hanem egy törvénynek a szellemét, ami a délvidéki magyarok számára is fontos.
     A kedvezménytörvény - tette hozzá - megteremti a lehetőséget arra, hogy közösségként meg tudjunk maradni.
     A leendő intézet várhatóan egy éven belül megnyitja kapuit, s a római katolikus egyház tulajdonát fogja képezni. Az épület tervezője a magyarkanizsai Tóth Vilmos építészmérnök.

MTI
Vissza a kezdőlapra