Az alábbiak a Képesifi levelező listáról
származnak.
Állítólag a boszniai biztosítótársaságok
kárbejelentő lapjairól valók.
Hazafelé menet téves udvarba hajtottam be és egy olyan fának ütköztem neki, ami nincs is nekem.
A másik személygépkocsi belém ütközött, anélkül, hogy előre figyelmeztetett volna.
Azt hittem, hogy a gépkocsim ablaka nyitva van, de akkor, amikor fejjel keresztülvágódtam rajta, végül is beláttam, hogy tévedtem.
Egy, a másik irányból érkező, leparkolt teherautóval ütköztem össze.
A teherautó átszáguldott a gépkocsim szélvédőjén, egyenest a feleségem arcába.
A gyalogos nekem jött és a gépkocsim alá vetette magát.
Az az alak elterült az egész úttesten. Többször le kellett fordulnom az útról, mielőtt nekimentem volna.
Egy legyet akartam agyonütni, amikor nekivágódtam a villanykarónak.
Negyven éven keresztül át hajtottam, amikor egyszer csak elaludtam a kormánykeréknél és balesetet okoztam.
Hogy ne menjek neki az előttem lévő személygépkocsi ütközőjének, inkább a gyalogost ütöttem el.
Az autóm törvényes módon le volt parkolva, amikor hirtelen el kezdett hátrafelé gurulni és belement a szomszédos autóba.
A láthatatlan autó a semmiből vágódott elém, összeütközött a járművemmel és eltűnt.
Azt mondtam a rendőröknek, hogy nem sérültem meg, de amikor levettem a sapkámat, észrevettem, hogy betört a fejem.
Amikor elütöttem, biztos voltam abban, hogy az öregasszonynak különben sem lett volna esélye arra, hogy valaha is áttérjen az úttest másik oldalára.
A gyalogos nem tudta, hogy merre is meneküljön, így hát elütöttem.
Láttam egy lomha mozgású, szomorú arckifejezésű idősebb úriembert, ahogyan lepattan az autóm motorházának a tetejéről.
A baleset közvetlen oka egy kis autóban ülő kis ember, akinek viszont igen nagy szája volt.
A villanykaró nagy sebességgel közeledett felém, megpróbáltam kitérni az útjából, az viszont nekem jött.
