Kovács a tűzzel játszik
Surján László
Sokan felkapták a fejüket, amikor az Aktuális műsorában május 8-án este Kovács László a Dísz téren lezajlott nagygyűlésről szólva Orbán Viktor miniszterelnököt Szlobodán Milosevicshez hasonlította.

Minden hasonlat sántít, de nem ennyire. Kovács eredeti képzettsége vegyésztechnikus, de életének egy részét külpolitikával töltötte. Most durva tájékozatlanságról tett tanúságot, amikor az mondta:

"A történelemben voltak, vannak és lesznek személyiségek, akik képesek nagy tömegeket vonzani, képesek nagy tömegeket az utcára vinni, tőlünk délre is van egy ország, ahol nemrég még az akkori miniszterelnök utcára vitte az embereket, így próbálta megőrizni a hatalmát, aztán utcára vitte az embereket, amikor a választásokon elvesztette a hatalmat, akkor megpróbálta a tömegeket mozgósítani, fanatizálni, a demokratikusan megválasztott törvényes kormány ellen, Szlobodan Milosevicsnek hívták."
Nézzük a tényeket.
Az emberek tényleg az utcán voltak, de...
 
  • Kovácsnak, aki 1986-tól az államigazgatásban dolgozik, tudnia kellene megkülönböztetni az államelnöki és a kormányfői szerepeket. Mint külügyérnek - ezen a téren már 1975-ben kezdett az akkori pártközpontban, - pedig ismernie kellene legalább a szomszéd államok politikai berendezkedését. Jugoszláviában a szövetségi államnak elnöke van, s Milosevics ezt az elnöki posztot akarta megőrizni. Nem tudta hát nemrég miniszterelnökként az utcára vinni az embereket. Vagy Orbán befeketítésének vágya mindennél erősebb?
  • Az igaz, hogy 2000-ben a választásokat követően az emberek egész Jugoszláviában az utcára mentek. De nem Milosevicsért, hanem ellene. Az ok: a választások első fordulójában el akarták csalni Kostunica győzelmét. Olvassuk csak a b92 rádió híranyagát:
  • 2002. szept. 25.
    SZSZP: Milosevics 45, Kostunica 41 százalék
    21:25 Hétfő délután megtartott sajtótájékoztatóján Gorica Gajevics, a Szerbiai Szocialista Párt főtitkára bejelentette, hogy a szavazatok 37 százalékának feldolgozása után Szlobodan Milosevics 1 383 660, azaz 45 százalék szavazatot szerzett, míg Kostunica 1 268 236, azaz 41 százaléknak megfelelő szavazatot. Értékelése szerint ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy Milosevics akár már az első fordulóban győzhet. Ljubisa Risztics, (a Jugoszláv Baloldal elnöke) a sajtótájékoztatón úgy értékelt, hogy "az érett demokrácia korszakába léptünk, ami azt jelenti, hogy a nép akaratát feltétel nélkül tiszteletben fogjuk tartani minden egyes választási szinten és választói egységben."
    Ám az események másképp alakultak. A nép nem fogadta el a választási manipulációt.
    2000. szept. 30.
     Tízezrek követelik Kostunica győzelmének elismerését
    12:02 Péntek este is tízezrek követelték Szerbia-szerte Vojiszlav Kostunica ellenzéki elnökjelölt győzelmének elismerését. Az ibari autóút, az ország egyik legfontosabb közlekedési útvonala napközben többször is zárlat alatt állt, több vállalat dolgozói léptek sztrájkba, és nagyon sok városban nem volt tanítás az általános és középiskolákban. Sztrájkolnak a kolubarai felszíni szénbánya dolgozói is. Sok városban jelentették be hétfőre a teljes munkabeszüntetést. Péntektől kezdve a Szerb Megújhodási Mozgalom tagjai és szimpatizánsai is csatlakoztak a Szerbiai Demokratikus Ellenzék tiltakozó akcióihoz. Az előzetes bejelentések szerint a megmozdulások mindennaposak lesznek, azaz addig tartanak, amíg nem ismerik el hivatalosan Kostunica győzelmét már az első fordulóban.
    Érdemes megnézni néhányat a MHL akkor megjelentetett írásaiból is.

    http://www.mkdsz.hu/n04/b921006.html
    http://www.mkdsz.hu/n04/talanvege.html
    http://www.mkdsz.hu/n04/belgrad1006.html
     

  • Jól tudjuk, hogy nagyon-nagyon sok ember nem hiszi el, hogy választási csalás nélkül érte el az MSZP a maga egyáltalán nem fényes győzelmét. Kedd este az emberek zöme azt várta, hogy a miniszterelnök is ezt jelenti be, és meghirdeti a folyamatos demonstrációkat, mindaddig, amíg az újraszámlálás ki nem deríti az igazságot. Ehelyett azt hallottuk: "Immáron van hivatalos végeredménye a választásoknak, hiába háborog sokak lelke, ez már bírói döntéssel is megerősített és éppen ezért visszavonhatatlan tény, lezárult a 2002-es országgyűlési választás." Ez a mondat a nyugalmat, a jogállamiságot jelenti, azt a felelősséget, amely a gazdasági haladást, növekvést védi. Kovácsnak meg kellett volna köszönnie. Orbán a Dísz téren a nemzet tartós érdekeit védő államférfi volt, Kovács a televízióban percemberkének bizonyult.
  • Végül egy magánvélemény. Egyben talán magyarázat arra, miért nem a Kovács által agyonhangsúlyozott népvezér szólalt meg a Dísz téren. Az apró és a nagyobb csalások sorozata nem tárható fel az újraszámlálással. A szocialisták csaltak - nem jogi értelemben - amikor becsapták a közvéleménykutatókat, s így másfajta kampányra késztették a Fidesz csapatot. Jogi értelemben is csaltak, amikor szervezetten elvitték az embereket szavazni. Ezt ui. a mai törvény tiltja. Ám a körzetenként néhányszor tíz emberből csak egy-egy esetet lehetett volna jegyzőkönyvezni, erre meg a döntés felelőségét elhárító bíróságok kimondják: nem befolyásolja érdemben az eredményt.

  • Az elégedetlenség azonban ott bujkál az emberekben. Kovács a Milosevics hasonlattal provokált, vagy fogalma sincs mit gondolnak az emberek. A tűzzel játszik, mert ha Orbán nem lenne demokrata, akkor eljuthattunk volna mi is a forradalomhoz. Végülis, lassan ötven éve nem volt…

    Vissza a kezdőlapra