Kutatják a kisegyházakat

Magyarországon eddig kevés kutatás foglalkozott a kisegyházakkal. A Szegedi Tudományegyetem vallástudományi tanszéke  részletes vallásszociológiai vizsgálatba kezdett. Máté-Tóth András tanszékvezető és Török Péter szociológus június 4-én Budapesten számolt be az egy éve tartó  és várhatóan még másfél évig zajló felmérés részleteiről. Az eseményről hírt adott a Népszava és a Népszabadság is. E híradások határozott politikai felhangot kaptak. Régóta világosan elkülönül ugyanis a polgári és a baloldali felfogás ezen a területen. A kutatók azt állították, hogy a kisegyházak döntő többsége teljesen ártalmatlan.

Máté-Tóth András úgy vélte, a felmérés hozzájárulhat annak a politikai illúziónak a felszámolásához, hogy a szektaveszéllyel fenyegetve sikeres egyházpolitikát lehet folytatni. Azok számára, akik előszeretettel használják a „destruktív szekta” kifejezést, azt ajánlotta, inkább térjenek át a „konstruktív vallási közösség” megnevezésre. Mindazonáltal azt is kimondták, hogy hiba lenne az új vallási közösségek okozta tragédiákat teljesen a szőnyeg alá seperni. A tragédiák megelőzése széles körű, szakavatott és megbízható tájékoztatással érhető el – hangsúlyozták, egyébként az Európa Tanács ajánlásának megfelelően. A polgári felfogás helyesli a megelőzésnek azt a módját, de feleslegesnek és károsnak tartja, ha az érintett szervezetek állami támogatásban részesülnek.  

A népszámlálás adatai szerint Magyarországon a lakosságnak csak néhány százaléka tartozik valamelyik kisegyházhoz. Az új közösségek központja túlnyomórészt a fővárosban vagy annak környékén, esetleg nagyobb egyetemi városokban található.

Az új vallási mozgalmak tagsága főként fiatalokból áll, gyorsan és nagymértékben cserélődik. A kisegyházak jórészt egyetlen vezető köré szerveződnek. A kutatók szerint szociológiai értelemben egy karizmatikus személyiség vezetésével működő vallási szervezet és egy politikai párt is mutathat hasonlóságokat.
Felfogásunk szerint, ha egy vallás a természetfeletti fogalmának mellőzésével jól leírható, aligha tekinthető vallásnak...


vissza Vissza a kezdőlapra