A jelöltek sorrendje a 131 második fordulós választókerületben

Már az első választási fordulóban eldőlt negyvenöt egyéni parlamenti mandátum sorsa, miután az egyéni választókerületben induló jelöltek egy része megkapta az érvényes szavazatoknak több mint a felét. Azokban a választókerületekben, ahol egy jelölt sem kapta meg a szavazatoknak több mint a felét, a második választási fordulóban azok indulhatnak, akik a voksoknak legalább tizenöt százalékát megkapták, illetve a legtöbb szavazatot elért három jelölt. Április 21-én már csak az egyéni jelöltekre lehet szavazni - pártlistákra nem -, az a jelölt lesz képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta, feltéve, hogy a szavazáson a választókerület polgárainak több mint a negyede voksol.

Budapest
1. vk. I. ker.

Nagy Gábor Tamás  Fidesz-MDF
38,48
Hegyi Gyula  MSZP
28,42
Mécs Imre  SZDSZ
17,10

2. vk. II. ker.

Balsai István  Fidesz-MDF
38,78
Horváth Csaba  MSZP
30,68
Eörsi Mátyás  SZDSZ
13,81

3. vk. III. ker.

Orosz Sándor  MSZP
43,96
Tarlós István  Fidesz-MDF
36,71
Szász Domokos  SZDSZ
11,29

4. vk. III. ker.

Donáth László  MSZP
43,18
Gyürk András  Fidesz-MDF
29,50
Csire János  SZDSZ
10,62

6. vk. IV. ker.

Kiss Péter  MSZP
48,42
Wintermanter Zsolt  Fidesz-MDF
28,54
Erkel Tibor  MIÉP
7,11

7. vk. V. ker.

Rubovszky György  Fidesz-MDF
33,99
Steiner Pál  MSZP
31,65
Petö Iván  SZDSZ
24,52

8. vk. VI. ker.

Kékesi Tibor  MSZP
37,12
Illés Zoltán  Fidesz-MDF
33,10
Béki Gabriella  SZDSZ
14,43

9. vk. VII. ker.

Filló Pál  MSZP
44,19
Deutsch Tamás  Fidesz-MDF
28,9
Molnár István  SZDSZ
12,72

10. vk. VIII. ker.

Szabó Zoltán  MSZP
42,56
Rockenbauer Zoltán  Fidesz-MDF
35,97
Varga Zoltán Kristóf  SZDSZ
11,02

11. vk. VIII. ker.

Hárs Gábor  MSZP
36,80
Juharos Róbert  Fidesz-MDF
29,88
Csécsei Béla  SZDSZ
20,57

12. vk. VIII. ker.

Kökény Mihály  MSZP
38,54
Tirts Tamás  Fidesz-MDF
33,19
Zwack Péter  SZDSZ
14,57

14. vk. X. ker.

Csicsay Claudius Iván  MSZP
49,19
György István  Fidesz-MDF
31,44
Lörinz István Lálszó  SZDSZ
6,42

15. vk. XI. ker.

Csapody Miklós  Fidesz-MDF
42,26
Szabó Vilmos  MSZP
32,45
Böhm András  SZDSZ
10,26

16. vk. XI. ker.

Molnár Gyula  MSZP
47,17
Deák András  Fidesz-MDF
32,89
Balázs Gyula László  SZDSZ
9,04

17. vk. XI. ker.

Józsa István  MSZP
37,90
Sasvári Szilárd  Fidesz-MDF
35,58
Lakos Imre  SZDSZ
10,89

18. vk. XII. ker.

Pokorni Zoltán  Fidesz-MDF
41,31
Bakonyi Tibor  MSZP
27,91
Szent-Iványi István  SZDSZ
15,08

21. vk. XIV. ker.

Baráth Etele  MSZP
37,39
Öry Csaba  Fidesz-MDF
31,49
Magyar Bálint  SZDSZ
17,02

22. vk. XIV. ker.

Csiha Judit  MSZP
44,74
Rátonyi Gábor  Fidesz-MDF
27,60
Utalikné Kardos Zsuzsanna  SZDSZ
14,35

24. vk. XVI. ker.

Vidorné Szabó Györgyi  MSZP
40,85
Glattfeldel Béla  Fidesz-MDF
34,18
Zsinka László  MIÉP
8,65

25. vk. XIV. ker.

Devánszkiné Molnár Katalin  MSZP
45,11
Koltai Ildikó  Fidesz-MDF
31,17
Kertai Aurél  Centrum
8,03

32. vk. XXII. ker.

Lendvai Ildikó  MSZP
44,57
Németh Zsolt  Fidesz-MDF
33,68
Esze Tamás  MIÉP
8,67

Bács-Kiskun megye
1. vk. Kecskemét

Nyitray András  Fidesz-MDF
45,83
Szücs Miklós  MSZP
35,10
Soósné Csoti Szilvia  SZDSZ
5,81

2. vk. Kecskemét

Horváth Zsolt  Fidesz-MDF
45,17
Vári Gyula  MSZP
36,88
Fekete László  független
7,48

4. vk. Kunszentmiklós

Balogh József  Fidesz-MDF
48,03
Balogh László  MSZP
33,77
Nagy Tamás  Centrum
7,46

5. vk. Kiskunfélegyháza

Endre Sándor  Fidesz-MDF
43,44
Garai István Levente  MSZP
39,09
Ficsór József  SZDSZ
8,19

7. vk. Kalocsa

Tóth István  Fidesz-MDF
37,33
Alföldi Albert  MSZP
36,24
Török Gusztáv Andor  SZDSZ
18,59

8. vk. Kiskunhalas

Zuschlag János  MSZP
43,03
Szabó Erika  Fidesz-MDF
42,19
Patocskai Tamás  MIÉP
6,04

9. vk. Baja

Zsigó Róbert  Fidesz-MDF
44,04
Hajdú MIklós  MSZP
36,77
Nemes Gábor  SZDSZ
6,33

10. vk. Bácsalmás

Tabajdi Csaba  MSZP
45,84
Fenyvesi Máté  Fidesz-MDF
35,33
Fuszkó Attila  MIÉP
4,50

Baranya megye
1. vk. Pécs

Kékes Ferenc  MSZP
46,62
Mikes Éva  Fidesz-MDF
35,68
Pálné Kovács Ilona  SZDSZ
6,04

4. vk. Komló

Páva Zoltán  MSZP
49,32
Hoffmann Mátyásné  Fidesz-MDF
28,41
Kovács Sándorné  SZDSZ
9,72

5. vk. Mohács

Hargitai János  Fidesz-MDF
45,88
Nyul István  MSZP
34,69
Wekler Ferenc  SZDSZ
12,42

6. vk. Siklós

Kocsi László  MSZP
37,31
Kékköi Zoltán József  Fidesz-MDF
35,99
Turós László  független
8,52

7. vk. Szigetvár

Gráf József  MSZP
44,44
Pichler Imre  Fidesz-MDF
38,93
Rodek Gyula  SZDSZ
5,47

Békés megye
1. vk. Békéscsaba

Molnár László  MSZP
39,13
Végh László  Fidesz-MDF
36,14
Verkey Gábor SZDSZ
9,59

2. vk. Gyula

Tóth Imre  Fidesz-MDF
45,35
Tóth Sándor  MSZP
37,70
Svékusné Kovács Ágnes  SZDSZ
6,11

3. vk. Békés

Erdös Norbert  Fidesz-MDF
33,30
Rácz László  MSZP
32,15
Valentinyi Károly  független
16,43

4. vk. Szeghalom

Veress József  MSZP
41,75
Vígh Ilona  Fidesz-MDF
40,51
Pelcsinszki Boleszláv  SZDSZ
5,97

5. vk. Szarvas

Domakos László  Fidesz-MDF
45,93
Földesi Zoltán  MSZP
37,51
Olasz Imre  MIÉP
4,59

6. vk. Orosháza

Vastagh Pál  MSZP
45,75
Varga István  Fidesz-MDF
38,86
Kiss János  Munkáspárt
4,20

7. vk. Mezökovácsháza

Karsai József  MSZP
44,54
Hanó Miklós  Fidesz-MDF
28,33
Nagy Béla  SZDSZ
12,49

Borsod-Abaúj-Zemplén
1. vk. Miskolc

Fedor Vilmos  MSZP
49,80
Lenárfek András  Fidesz-MDF
35,67
Lenkei Csaba  Centrum
3,85

2. vk. Miskolc

Simon Gábor  MSZP
49,77
Répássy Róbert  Fidesz-MDF
33,54
T. Asztalos Ildikó  SZDSZ
6,02

6. vk. Sajószentpéter

Faragó Péter  MSZP
48,33
Csiba Gábor Tamás  Fidesz-MDF
36,67
Zsíros Sándor József  Centrum
4,78

8. vk. Edelény

Molnár Oszkár  Fidesz-MDF
43,76
Vargáné Kerékgyártó Ildikó  MSZP
38,26
Szilágyi Adolf  Centrum
6,11

10. vk. Sátoraljaújhely

Hörcsik Richárd  Fidesz-MDF
46,58
Soós Gyözö  MSZP
37,72
Németh Károly  Centrum
4,31

11. vk. Szerencs

Szabó György  MSZP
37,39
Koncz Ferenc  Fidesz-MDF
33,97
Kupa Mihály  Centrum
18,37

12. vk. Tiszaújváros

Kovács Tibor  MSZP
46,12
Steinerné Vasvári Éva  Fidesz-MDF
33,21
Farkas Zoltán  SZDSZ
6,85

Csongrád megye
1. vk. Szeged

Újhelyi István  MSZP
47,55
Rákos Tibor  Fidesz-MDF
34,61
Molnár Gyula  Centrum
6,63

2. vk. Szeged

Balogh László  Fidesz-MDF
44,69
Géczi József Alajos  MSZP
43,14
Nagy Sándor  SZDSZ
5,13

3. vk. Szeged

Botka László  MSZP
46,84
Bartha László  Fidesz-MDF
36,08
Pászti Ágnes  Centrum
6,13

4. vk. Csongrád

Vincze László  Fidesz-MDF
43,73
Fábián György  MSZP
36,44
Bertalan Zoltán  Független
6,23

5. vk. Szentes

Farkas Sándor  Fidesz-MDF
42,82
Demeter Attila  MSZP
34,46
Gombos Adrás  SZDSZ
9,78

7. vk. Makó

Buzás Péter  MSZP
43,99
Martonosi György  Fidesz-MDF
35,58
Dán János  FKGP
10,38

Fejér megye
2. vk. Székesfehérvár

Gógl Árpád  Fidesz-MDF
43,08
Molnár Albert  MSZP
36,50
Világosi Gábor  SZDSZ
7,34

4. vk. Gárdony

Ecsödi László  MSZP
48,20
Orosházi György  Fidesz-MDF
36,76
Sörös László  SZDSZ
4,96

6. vk. Sárbogárd

Lengyel Zoltán  Fidesz-MDF
45,25
Szabados Tamás  MSZP
44,04
Tóth Zoltán  SZDSZ
3,73

7. vk. Bicske

Kelemen András  Fidesz-MDF
47,90
Penzné Lajta Katalin  MSZP
38,30
Forrai Tamás  SZDSZ
4,25

Györ-Moson-Sopron megye
2. vk. Györ

Szakács Imre  Fidesz-MDF
43,50
Szabó Sándorné  MSZP
43,48
Szemes János  SZDSZ
4,33

4. vk. Mosonmagyaróvár

Stipkovits Pál  MSZP
48,19
Pap János  Fidesz-MDF
41,17
Szentkuti Károly  SZDSZ
3,68

7. vk. Sopron

Szájer József  Fidesz-MDF
48,69
Kránitz László  MSZP
35,31
Kertész Zoltán  SZDSZ
6,09

Hajdú-Bihar megye
2. vk. Debrecen

Halász János  Fidesz-MDF
48,93
Juhászné Lévai Katalin  MSZP
40,61
Varga István  Centrum
3,86

4. vk. Hajdúhadház

Láyer József  Fidesz-MDF
43,86
Derzsi Miklós  MSZP
29,93
Csobán József  Független
12,55

5. vk. Berettyóújfalu

Szilágyi Péter  MSZP
41,91
Vitányi István  Fidesz-MDF
34,41
Szeifert Ferenc  FKGP
7,73

6. vk. Püspökladány

Molnár László  MSZP
45,32
Arnóth Sándor  Fidesz-MDF
40,46
Móri Antal  MIÉP
6,44

7. vk. Hajdúszoboszló

Márton Attila  Fidesz-MDF
45,43
Takács Imre  MSZP
43,95
Lux Ede Endre  független
3,43

8. vk. Balmazújváros

Tiba István  Fidesz-MDF
33,36
Tóth József  MSZP
32,77
Gál István  SZDSZ
22,60

9. vk. Hajdúböszörmény

Püski András  Fidesz-MDF
43,91
Nagy Sándor  MSZP
42,19
Császi József  SZDSZ
4,84

Heves megye
1. vk. Eger

Nagy Imre  MSZP
48,37
Homa János  Fidesz-MDF
37,59
Koruczi Csaba  SZDSZ
6,35

2. vk. Pétervására

Sós Tamás  MSZP
46,63
Horváth László  Fidesz-MDF
38,52
Tóth Andrásné  Munkáspárt
3,36

3. vk. Gyöngyös

Magda Sándor  MSZP
46,75
Mánya Kristóf  Fidesz-MDF
30,62
Fodor Gábor  SZDSZ
13,83

5. vk. Heves

Godó Lajos  MSZP
8,71
Tóth József  Fidesz-MDF
32,50
Árvai György  MIÉP
6,22

6. vk. Füzesabony

Gulyás László  MSZP
44,65
Zay Andrea  Fidesz-MDF
33,38
Blahó István  Munkáspárt
6,10

Jász-Nagykun-Szolnok megye
1. vk. Jászberény

Gedei József  MSZP
35,50
Szádvári Gábor  Fidesz-MDF
30,56
Kis Zoltán  SZDSZ
19,20

2. vk. Jászapáti

Szekeres Imre  MSZP
45,47
Járvás István  Fidesz-MDF
36,00
Magyar Levente  SZDSZ
5,16

3. vk. Szolnok

Botka Lajosné  MSZP
46,35
Szalay Ferenc  Fidesz-MDF
39,06
Fodor György  SZDSZ
4,84

4. vk. Szolnok

Füle István  MSZP
47,53
Balla György  Fidesz-MDF
33,56
Pálmai László  SZDSZ
5,89

6. vk. Mezötúr

Rózsa Endre  MSZP
46,02
Búsi Lajos  Fidesz-MDF
34,30
Szabó Zoltán  Centrum
5,12

7. vk. Kunhegyes

Herbály Imre  MSZP
47,55
Fejér Andor  Fidesz-MDF
36,87
Szilágyi András  Munkáspárt
4,31

8. vk. Karcag

Varga Mihály  Fidesz-MDF
47,03
Vadai Ágnes  MSZP
42,45
Bokor József  Munkáspárt
3,28

Komárom-Esztergom megye

1. vk. Tatabánya

Schvarcz Tibor  MSZP
48,17
Bencsik János  Független
22,93
Sztuhár Gyula  Fidesz-MDF
16,49

2. vk. Tata

Tóth András  MSZP
45,32
Ruckti Róbert  Fidesz-MDF
36,49
Kerti Katalin  SZDSZ
6,73

4. vk. Komárom

Zatykó János  MSZP
47,63
Juhászné Gordán Ildikó  Fidesz-MDF
37,19
Gelencsér Géza  SZDSZ
4,73

5. vk. Esztergom

Tittmann János  MSZP
47,77
Latorcai János  Fidesz-MDF
38,73
Varga Gyözö  SZDSZ
6,35

Nógrád megye

1. vk. Salgótarján

Puszta Béla  MSZP
44,92
Becsó Zsolt  Fidesz-MDF
28,95
Szabó Lászlóné  Munkáspárt
10,40

2. vk. Pásztó

Juhász Gábor  MSZP
45,25
Sisák Imre János  Fidesz-MDF
36,92
Nagy Lajosné  Munkáspárt
8,02

3. vk. Szécsény

Surján László  Fidesz-MDF
43,50
Serfözö András  MSZP
39,37
Tóth László  Munkáspárt
5,21

4. vk. Balassagyarmat

Balla Mihály Tibor  Fidesz-MDF
46,34
Urbán Árpád  MSZP
37,18
Smitnya Sándor  SZDSZ
5,41

Pest megye
1. vk. Szob

Harrach Péter  Fidesz-MDF
47,30
Kárpáti Zsuzsa  MSZP
33,44
Kóródi Mária  SZDSZ
6,61

2. vk. Vác

Bóth János  MSZP
41,46
Imre Zsolt  Fidesz-MDF
34,61
Fördös Attila  MIÉP
8,78

3. vk. Dunakeszi

Tóth András  MSZP
43,40
Salamon László  Fidesz-MDF
37,65
Kiss Róbert  SZDSZ
9,02

4. vk. Gödöllö

Gémesi György  Fidesz-MDF
43,27
Kovács Barnabás  MSZP
39,46
Bükkfalvy Beatrix  MIÉP
6,76

5. vk. Aszód

Tóth Gábor  Fidesz-MDF
45,42
Szabó Imre  MSZP
39,55
Bereczky László  MIÉP
5,59

6. vk. Nagykáta

Doszpot Péter  MSZP
47,34
Czerván György  Fidesz-MDF
39,97
Szabó János  SZDSZ
4,52

7. vk. Monor

Gál Zoltán  MSZP
40,88
Pogácsás Tibor  Fidesz-MDF
37,29
Gerencsér Balázs  SZDSZ
6,60

8. vk. Érd

Jánosi György  MSZP
47,86
Várkonyi András  Fidesz-MDF
35,23
Csözik László  SZDSZ
7,66

9. vk. Budaörs

Keller László  MSZP
42,87
Selmeczi Gabriella  Fidesz-MDF
36,37
Wittinghoff Tamás  SZDSZ
12,06

10. vk. Pilisvörösvár

Frajna Imre  Fidesz-MDF
38,80
Nikolits István  MSZP
35,39
Grószné Krupp Erzsébet  SZDSZ
14,11

11. vk. Szentendre

Hadházi Sándor  Fidesz-MDF
40,30
Miakich Gábor  MSZP
35,57
Gulyás József  SZDSZ
8,21

12. vk. Szigetszentmiklós

Varju László  MSZP
32,98
Hoffman Pál  Fidesz-MDF
31,39
Kuncze Gábor  SZDSZ
26,13

13. vk. Ráckeve

Pusztai Csaba  MSZP
41,24
Pánczél Károly  Fidesz-MDF
37,42
Venczel Éva  SZDSZ
7,66

14. vk. Dabas

Szücs Lajos  Fidesz-MDF
47,41
Králl Béla  MSZP
36,78
Droppa Lászlóné  SZDSZ
4,88

15. vk. Cegléd

Czinege Imre  MSZP
44,36
Csáky András  Fidesz-MDF
43,82
Kovács Zoltán  SZDSZ
5,48

16. vk. Nagykörös

Czira Szabolcs  Fidesz-MDF
47,39
Tóbiás József  MSZP
36,38
Kovács István  SZDSZ
4,39

Somogy megye
1. vk. Kaposvár

Szita Károly  Fidesz-MDF
45,52
Lamperth Mónika  MSZP
44,22
Ungár Klára  SZDSZ
3,64

2. vk. Kaposvár

Pásztohi András  MSZP
43,61
Szabó József Andor  Fidesz-MDF
40,36
Speigl József  Centrum
4,82

3. vk. Siófok

Gruber Attila  Fidesz-MDF
42,54
Házas József  MSZP
36,52
Molnár Árpád  Centrum
8,84

4. vk. Balatonboglár

Herényi Károly  Fidesz-MDF
46,36
Kolber István  MSZP
37,98
Mézes Éva  SZDSZ
5,69

5. vk. Marcali

Szászfalvi László  Fidesz-MDF
44,36
Sütö Zoltán  MSZP
42,98
Árvai Tibor  SZDSZ
4,81

6. vk. Nagyatád

Francz Rezsö  MSZP
34,95
Kuzma László  Fidesz-MDF
29,68
Gyenesei István  Centrum
23,87

Szabolcs-Szatmár- Bereg megye
1. vk. Nyíregyháza

Vojnik Mária  MSZP
48,81
Parragh Dénes  Fidesz-MDF
32,37
Varga Ildikó  Centrum
6,54

3. vk. Tiszavasvár

Juhász Ferenc  MSZP
43,74
Karakó László  Fidesz-MDF
38,58
Kovács Gábor  Centrum
6,42

4. vk. Nagykálló

Tóth András  Fidesz-MDF
37,74
Sándor Elek  MSZP
37,08
Helmeczy László  Centrum
18,12

5. vk. Baktalórántháza

Papcsák Ferenc  Fidesz-MDF
45,42
Gazda László  MSZP
42,61
Kiss Gyula  SZDSZ
3,91

6. vk. Nyírbátor

Simon Miklós  Fidesz-MDF
42,60
Veres János  MSZP
39,99
Kossuth Lajos  MIÉP
6,42

7. vk. Kisvárda

Bajor Tibor  MSZP-MSZDP
38,59
Borkó Károly  Fidesz-MDF
38,06
Nagy Mária  SZDSZ
10,30

9. vk. Mátészalka

Fülöp István  Fidesz-MDF
40,76
Kertész István  MSZP-MSZDP
38,26
Torgyán József  FKGP
7,95

10. vk. Fehérgyarmat

Kapolyi László  MSZP-MSZDP
47,51
Lengyel János  Fidesz-MDF
43,04
Fekete Edit  MIÉP
2,75

Tolna megye
1. vk. Szekszárd

Halmai Gáborné  MSZP
35,72
Braun Márton  Fidesz-MDF
35,39
Kocsis Imre Antal  SZDSZ
15,85

2. vk. Paks

Szabó József  MSZP
43,12
Tóth Ferenc  Fidesz-MDF
41,85
Nemes Árpád  MIÉP
5,07

3. vk. Bonyhád

Potápi Árpád  Fidesz-MDF
49,68
Karl Imre  MSZP
36,24
Bolbach János  SZDSZ
4,35

4. vk. Dombóvár

Tóth Gyula  MSZP
41,96
Fehérvári Tamás  Fidesz-MDF
38,84
Székely Attila  SZDSZ
6,32

5. vk. Tamási

Dávid Ibolya  Fidesz-MDF
45,88
Frankné Kovács Szilvia  MSZP
39,62
Koppánné Kertész Margit  MIÉP
5,99

Vas megye
2. vk. Szombathely

Sági József  Fidesz-MDF
46,27
Szücs Gábor  MSZP-SZDSZ
39,98
Szép Flórián  Centrum
6,27

4. vk. Sárvár

Kovács Ferenc  Fidesz-MDF
47,92
Szabó Lajos  MSZP
36,77
Döme László  MIÉP
4,85

Veszprém megye
1. vk. Ajka

Ékes József  Fidesz-MDF
42,32
Schwartz Béla  MSZP
41,14
Mádai Péter  SZDSZ
10,15

5. vk. Várpalota

Gyapay Zoltán  Fidesz-MDF
39,60
Törzsök Károlyné  MSZP
38,52
Baky György  SZDSZ
9,85

7. vk. Veszprém

Pál Béla  MSZP
41,76
Bernáth Ildikó  Fidesz-MDF
37,99
Dióssy László  SZDSZ
9,49

Zala megye
1. vk. Zalaegerszeg

Gyimesi Endre József  Fidesz-MDF
47,60
Varga László  MSZP
40,42
Búz Ferenc  SZDSZ
3,63

2. vk. Nagykanizsa

Göndör lstván  MSZP
42,12
Cseresnyés Péter  Fidesz-MDF
36,61
Kovács Kálmán  SZDSZ
10,09

3. vk. Keszthely

Manninger Jenö Vilmos  Fidesz-MDF
49,07
Veér Miklós  MSZP
37,26
Farkas Lajos  MIÉP
5,06

 

Az egyéni választókerületekben az elsö fordulóban megválasztott képviselöjelöltek

Budapest

Csizmár Gábor  MSZP 5. sz.  vk.  
Pál Tibor  MSZP 13. sz.  vk.  
Szanyi Tibor  MSZP 19. sz.  vk.  
Tóth József  MSZP 20. sz.  vk.  
Hajdú László  MSZP 23. sz.  vk.  
Katona Béla  MSZP 26. sz.  vk.  
Mester László  MSZP 27. sz.  vk.  
Burány Sándor  MSZP 28. sz.  vk.  
Hiller István  MSZP 29. sz.  vk.  
Podolák György  MSZP 30. sz.  vk.  
Avarkeszi Dezsö  MSZP 31. sz.  vk.  

Baranya megye

Szili Katalin  MSZP 2. sz.  vk. Pécs
Toller László  MSZP 3. sz.  vk. Pécs

Bács-Kiskun megye

Lezsák Sándor  Fidesz-MDF 3. sz.  vk. Tiszakécske
Font Sándor  Fidesz-MDF 6. sz.  vk. Kiskörös

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Káli Sándor  MSZP 3. sz.  vk. Miskolc
Tompa Sándor  MSZP 4. sz.  vk. Miskolc
Tóth István  MSZP 5. sz.  vk. Ózd
Gyárfás Ildikó  MSZP 7. sz.  vk. Kazincbarcika
Ódor Ferenc  Fidesz-MDF 9. sz.  vk. Encs
Tállai András  Fidesz-MDF 13. sz.  vk. Mezökövesd

Csongrád megye

Lázár János  Fidesz-MDF 6. sz.  vk. Hódmezövásárhely

Fejér megye

Warvasovszky Tihamér  MSZP 1. sz.  vk. Székesfehérvár
Kálmán András  MSZP 3. sz.  vk. Dunaújváros
Schmidt Ferenc  Fidesz-MDF 5. sz.  vk. Mór

Györ-Moson-Sopron megye

Medgyasszay László  Fidesz-MDF 1. sz.  vk. Györ
Balogh József  MSZP 3. sz.  vk. Györ
Áder János  Fidesz-MDF 5. sz.  vk. Csorna
Ivanics Ferenc  Fidesz-MDF 6. sz.  vk. Kapuvár

Hajdú-Bihar megye

Pósán László  Fidesz-MDF 1. sz.  vk. Debrecen
Kósa Lajos  Fidesz-MDF 3. sz.  vk. Debrecen

Heves Megye

Érsek Zsolt  MSZP 4. sz.  vk. Hatvan

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Farkas Imre  MSZP 5. sz.  vk. Kunszentmárton

Komárom-Esztergom megye

Keleti György  MSZP 3. sz.  vk. Kisbér

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Csabai Lászlóné  MSZP 2. sz.  vk. Nyíregyháza
Balogh Gyula  Fidesz-MDF 8. sz.  vk. Vásárosnamény

Vas megye

Hankó Faragó Miklós  SZDSZ-MSZP 1. sz.  vk. Szombathely
Básty Tamás  Fidesz-MDF 3. sz.  vk. Köszeg
Németh Zsolt  Fidesz-MDF 5. sz.  vk. Körmend

Veszprém megye

Bóka István  Fidesz-MDF 2. sz.  vk. Balatonfüred
Kovács Zoltán  Fidesz-MDF 3. sz.  vk. Pápa
Lasztovicza Jenö  Fidesz-MDF 4. sz.  vk. Tapolca
Horváth Balázs  Fidesz-MDF 6. sz.  vk. Veszprém

Zala megye

Nógrádi László  Fidesz-MDF 4. sz.  vk. Lenti
Boros Imre  Fidesz-MDF 5. sz.  vk. Zalaszentgrót

 
Vissza a kezdőlapra