Balaton - Lellei orgonafesztivál
Tizenhatodik alkalommal kínál nyári orgonahangversenyeket Balatonlelle: az első előadást szombaton este tartják a katolikus templomban, s a kilenc alkalomból álló sorozat augusztus 24-én ünnepi gálakoncerttel zárul - közölte Gombos Emil, a lellei városi művelődési ház igazgatója

    A szombati nyitó hangverseny egyben magyar-svéd est lesz. A koncertet és az orgonafesztivált a tervek szerint Svédország budapesti nagykövete nyitja meg.

    A hangversenyeknek helyet adó római katolikus templomban szombaton Lantos István és Sebestyén János, a Zeneakadémia professzorai magyar és svéd orgonaműveket szólaltatnak meg.

    A nyitó esten közreműködik Vajda Júlia, a szegedi operaház magánénekese és Tálas Ernő, a stockholmi operaház nyugalmazott magánénekese.

    Az augusztus 24-ig szombatonként sorra kerülő lellei templomi orgonaesteken neves muzsikusok szólaltatják meg a világ orgonazenei irodalmának remekműveit.

    A nyár végi záró-hangversenyen Faragó Laura énekművész, Kovács Lóránt fuvolaművész és Sebestyén János orgonaművész lép majd közönség elé.

    Az orgonafesztivál művészeti vezetője Sebestyén János, a Zeneakadémia tanára - tájékoztatott a városi művelődési ház igazgatója.

MTI
Vissza a kezdőlapra