Tanúvallomások a SzeretKlézse Alapítvány perében
Nem hirdettek ítéletet
A bákói bíróság nem hozott ítéletet pénteken abban a perben, amelyet a Bákó Megyei Tanfelügyelőség indított a Szeret–Klézse Alapítvány ellen. A tanfelügyelőség úgy vélte, az alapítványt be kell tiltani, mert az törvénytelenül tart székházán fakultatív délutáni magyarórákat a klézsei gyermekeknek.

A bíró a vád részéről három, a védelem részéről két tanút hallgatott meg. Sükös József, az alapítvány ügyvédje a Krónikának elmondta, a vád tanúi rendkívül vehemensen bizonygatták, hogy gyermekeiket az ő engedélyük nélkül tanszerekkel és egyéb juttatásokkal vonzották az alapítvány által rendezett délutáni foglalkozásokra. Elmondták, hogy a délutáni foglalkozások az iskolában végzett tanulmányaik rovására mentek. „Ha jól érzékelem a helyzetet, ezek a tanúk annyira vehemensen vádaskodtak, hogy inkább a mi álláspontunkat erősítették” – magyarázta Sükös József. A védelem tanúi arról tettek vallomást, hogy nem szervezett formában, órarend szerint zajlik a tanítás az alapítvány székhelyén. A gyermekek pedig nemcsak magyar nyelvet, hanem számítógép-kezelést és angol nyelvet is tanulnak. „Úgy érzem, a helyzet jól áll” – összegezte tapasztalatait az ügyvéd. Elmondta, ezúttal sem érzett ellenséges viszonyulást a bákói bíróság részéről.

A következő tárgyaláson, egy hónap múlva, az alapítvány védőjének a tanfelügyelőség írásban feltett kérdéseire kell válaszolnia.

Gazda Árpád
Erdélyi tudósítások
2002. április 27.

Vissza a kezdőlapra