A Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnöke találkozott a román miniszterelnökkel
Az Egyesült Államokban működő Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) fontosnak tartja, hogy Románia az északatlanti szövetség tagja legyen és ezért reméli, hogy az ország eleget tesz a NATO csatlakozáshoz szükséges minden feltételnek - jelentette ki pénteken Bukarestben Hámos László, a HHRF elnöke, miután megbeszélést folytatott Adrian Nastase román miniszterelnökkel.

    A New York-i székhelyű HHRF küldöttségét Mircea Geoana román külügyminiszter hívta meg bukaresti látogatásra, miután tavaly novemberben Adrian Nastase amerikai útja során - a román miniszterelnök zsúfolt programja miatt - nem sikerült létrehozni a román fél részéről javasolt találkozót.
     Hámos László rámutatott arra, hogy a NATO csatlakozáshoz elengedhetetlen feltételek teljesítése közös érdek, annak a tettek- és nem az ígéretek -szintjén történő megvalósulásáról a NATO tagállamok törvényhozó testületeit, kiemelten is az Egyesült Államok szenátusát kell meggyőzni. A 100 tagú szenátus legalább kétharmadának jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy Romániát meghívják a NATO-ba.
     A HHRF elnöke arról biztosította a román miniszterelnököt: az Egyesült Államokban élő 1,6 millió fős magyar közösséget képviselő szervezet készségesen segít a maga eszközeivel abban, hogy az amerikai szenátorok hiteles tájékoztatást kapjanak a csatlakozási feltételek romániai teljesítéséről.
     Hámos László kifejtette a román miniszterelnöknek, értékeli az eddig felmutatott eredményeket, de felhívta Nastase figyelmét a régóta megoldásra váró magyar kisebbséget sújtó hátrányos állapotokra.
     Elsőként említette a kormányzó párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség együttműködési szerződésébe is belefoglalt marosvásárhelyi Bolyai Farkas középiskola magyar tannyelvűvé tételének ügyét.
     Hangsúlyozta, hogy a Bush-kormányzat részéről kiemelt figyelem övezi az elkobzott egyházi és közösségi ingatlanok visszaadásának kérdését. Éppen ezért gyökeres változás szükséges e téren, amelynek bizonyításához nemcsak az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény elfogadása szükséges, hanem a már négy korábbi kormányrendelet által megnevezett, több mint 45 ingatlan tényleges visszaadása is.
     A találkozón a HHRF elnöke felvetette annak szükségességét, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai egyetemen magyar karokat hozzanak létre. Felhívta a román miniszterelnök figyelmét arra, hogy a jogállamiság megsértése, ha egy polgármester nem tartja be a közigazgatási törvényt, példaként említve Gheorghe Funar kolozsvári polgármester magatartását.
     A HHRF elnöke súlyos emberjogi problémaként vetette fel a csángók kérdését, ahol szerinte a mérvadó az, amit az érintettek vallanak. Ezek szerint pedig a csángók jogos kérése az anyanyelven folyó oktatás és az emberi jogaik durva megsértése, ha a saját otthonukban zaklatják őket emiatt.A találkozó után Hámos László az MTI-nek úgy nyilatkozott: fontos, pozitív lépés volt a mostani megbeszélés, amelynek légköre számára azt bizonyította, hogy a román miniszterelnök elkötelezett híve Románia NATO-csatlakozásának. Mint mondta, a most megkezdett párbeszédet folytatni fogják.

MTI
Vissza a kezdőlapra