Fidelitas: új nemzedék jelent meg a magyar politikában
Új nemzedék jelent meg a magyar politikában - jelentette ki Gyürk András, a Fidelitas elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol a Fidesz ifjúsági partnerszervezetének parlamenti tagozatáról beszélt.

Elmondta, hogy a Fidelitas színeiben hét képviselő foglal helyet az új parlamentben, a Fidesz-frakció tagjaként.

    Gyürk András utalt arra, hogy a fiatalok milyen nagy számban és milyen aktívan vettek részt a választási kampányban. Véleménye szerint a voksolás második fordulójának ez volt az üzenete.

    Úgy látja, a fiatalok aktív érdeklődése az Orbán-kormány elmúlt négyéves tevékenységének köszönhető.

    Értékelése szerint a választási kampány rácáfolt arra a feltételezésre, hogy a mai huszonévesek apolitikusak lennének. Mint fogalmazott, ezek a fiatalok nem radikálisak, hanem nyugodt, higgadt mérlegelés után döntenek.

    A politikus beszámolt arról, hogy a Fidelitas taglétszáma az utóbbi időben ugrásszerűen nőtt, és most már meghaladja a 10 ezer főt.

    Gyürk András elmondta, hogy a Fidelitas parlamenti tagozatának képviselői a következő időszakban "a polgári kormány által elért vívmányok védelmét és a restauráció megakadályozását tartják fő feladatuknak".

MTI
Vissza a kezdőlapra