Fidesz-választmány - Kövér László a választmányi elnök, pártkongresszus június 15-én
Pokorni Zoltán szerint a választási eredmény ugyan váratlanul érte a polgári összefogást, azonban az megerősödött, és célja - az erős, gyarapodó, polgári Magyarország megteremtése - változatlan maradt. A Fidesz elnöke erről a párt országos választmányának szombati budapesti tanácskozásán beszélt. A választmányi ülésen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.

    A választmányi ülésen a résztvevők egyperces néma felállással emlékeztek meg a móri bankrablás áldozatairól.
     Pokorni Zoltán kifejtette: a Fidesz közelgő kongresszusán át kell tekinteni, melyek azok a feladatok, amelyeket immár ellenzéki pozícióból, de a választási programból eredően kezdeményezni kell, és meg kell kezdeni a felkészülést az önkormányzati választásokra.- Kövér Lászlót választotta elnökévé a Fidesz Országos Választmánya. Pokorni Zoltán a szavazást követő sajtótájékoztatón közölte: a választmány egyhangúlag döntött Kövér László mellett, miután a testület eddigi elnöke, Várhegyi Attila lemondott posztjáról. Várhegyi Attila a Fidesz pártigazgatója lett.A Fidesz elnöke bejelentette, hogy a választmány a párt XV. - rendkívüli - kongresszusát június 15-re hívta össze.
     Pokorni Zoltán elmondta, hogy a Fidesz kongresszusán értékelik a választási eredményt, meghatározzák a polgári erők feladatait és foglalkoznak az őszi önkormányzati választásokkal is.
     Kérdésre válaszolva közölte, hogy a választási eredmény függvényében az országos választmány szerepe és jelentősége megváltozik. Mint mondta: más a feladata a testületnek, ha a Fidesz kormányon van, és más, ha a párt ellenzékben politizál.
     - A 2002-es választások előtti politikai vitákat a polgári oldal megnyerte, sikeresen tudtuk megfogalmazni szakmai programunkat - szögezte le. Hozzátette: ugyanakkor a szervezési, mozgósítási kérdésekben az MSZP szerepelt jobban. Véleménye szerint ebből fakad a Fidesz új feladata.
     Az új struktúrát vázolva a pártelnök elmondta, hogy Várhegyi Attila pártigazgató, Kövér László választmányi elnök és Áder János ügyvezető alelnök dolgozik a jövőben a pártszervezési, mozgósítási feladatokon, Deutsch Tamás, Szájer József és ő a politikai, szakmai vitákat vívja majd meg.
     Elhangzott, hogy a kongresszuson módosítják a párt alapszabályát is.
     Deutsch Tamás, a párt budapesti elnöke elmondta: az alapszabályt úgy szeretnék módosítani, hogy a változtatás segítse a pártépítő munkát. Kérdésre válaszolva Deutsch Tamás közölte, hogy a Fidesz jövő heti budapesti választmányi ülésén megtárgyalják és szavaznak is a fővárosi elnökség beszámolójáról. A beszámoló elfogadása jelenti majd a budapesti elnökség megerősítését - mondta.
     Ugyancsak kérdésre válaszolva mondta el Pokorni Zoltán, hogy a Fidesz-frakció következő ülésére jövő hét kedden kerül sor, ekkor döntenek a frakcióvezető-helyettesek, a bizottsági elnökök és a bizottsági tagok személyéről is.
     Kövér László az MTI-nek elmondta, hogy legsürgetőbb feladatának az önkormányzati választásokra való felkészülést tartja. Szavai szerint nyáron nehéz mozgósítani mind a párt tagjait, mind a választókat, ezért a felkészülés időszaka rövidül. Hozzátette: június 15-ig, a Fidesz kongresszusáig szeretnék megtalálni a megfelelő polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket, a listákat összeállítani és a lehetséges szövetségesekkel helyben megkötni a megállapodásokat.

MTI
Vissza a kezdőlapra