Mai kampány hírek
Orbán Viktor Békéscsabán
Mintegy negyedórás késéssel érkezett Orbán Viktor vasárnap Békéscsabára, mert Tótkomlóson több száz fős tömeg állította meg a miniszterelnököt szállító autót.  A miniszterelnök rögtönzött beszédet mondott az egybegyűlteknek. Békéscsabán Orbán Viktor arra szólította a háromezer fős hallgatóságát, hogy mondják el földből élő, gazdálkodó rokonaik, ismerőseiknek: ne keseredjenek el az első forduló választási eredményei miatt, menjenek el a második fordulóban is szavazni, és voksoljanak a polgári Magyarországra.
Kovács László Székesfehérvárott
Orbán Viktor keddi, a Testnevelési Egyetemen elmondott beszéde volt "az igazi", a szombati a színjáték, az utolsó kétségbeesett próbálkozás a választók megnyerésére - fogalmazott Kovács László, az MSZP elnöke vasárnap Székesfehérvárott.  Nagy képzelőtehetségre van szükség ahhoz, hogy valaki felfedezze a szombati rendezvényen a kétségbeesés jeleit.
A Centrum a baloldalt támogatja
A Centrum a választások második fordulójában a kormányváltó erőket támogatja a párt elnökségének vasárnapi, budapesti ülésén hozott döntése értelmében - ezt Kupa Mihály pártelnök jelentette be az ülés után újságíróknak. A döntést a MDNP nem helyeselte, de tudomásul vette. Kupa szerint a Centrum együtt marad. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, vajon hogyan állapodtak meg a Centrum tagjai, miként osztják meg a pártok a közösen megszerzett és működést szolgáló állami támogatást. (Aki elhagyja a Centrumot, talán el is veszíti a támogatást.)
Visszalépnek a Munkáspárt Nógrád és Heves megyei jelöltjei
Egy csapatba került a régi KDNP, a Munkáspárt a "rendszerváltó" SZDSZ a nagy örökös MSZP-vel. A Munkáspárt szombati központi bizottsági ülésének ajánlását elfogadva a párt Nógrád megyei koordinációs bizottsága úgy határozott: a Magyar Szocialista Párt javára visszalépésre kérik a párt három körzetben "állva maradt" munkáspárti jelöltjét. Nógrád megye 3. számú körzetében ugyanakkor már pénteken bejelentették a jelölt visszalépését.
Vissza a kezdőlapra