Gyermekkönyvnapok a Millenáris Parkban
A mintegy másfél évtizedes szünet után ismét megrendezett Gyermekkönyvnapokat Janikovszky Éva író nyitotta meg pénteken, Budapesten, a Millenáris Parkban.

    Ünnepi beszédében az író afölötti örömének is hangot adott, hogy az Olvasás Éve védőernyője alatt sikerült feléleszteni, és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének újra megrendezni a gyermekkönyv-kiadás reprezentánsait felvonultató eseményt.

    A gyermekek vasárnap délutánig tartó könyvünnepének díszvendége, Szabó Magda Kossuth-díjas író a nyitóünnepségen arról beszélt, hogy minden szeretett volna lenni gyermekkorában csak író nem. Mint mondta, sokáig arra gondolt, hogy hivatásos kém, vagy latintanár lesz. Íráskészségét szüleitől örökölte, és tőlük kapott kedvet ahhoz is, hogy az ifjúság számára alkosson - válaszolta a Kossuth-díjas író arra a kérdésre, miért döntött mégis az írás mellett.

    Mint hozzátette, szülei esténként maguk által kitalált mesét mondtak neki. Ezek tündérekről szóltak, földön túli világba vitték a gyermeki képzeletet.

    A Gyermekkönyvnap megnyitóján adták át az Animus Kiadó által alapított Aranyalma-díjat.

    Az első alkalommal odaítélt plakettet Komáromi Gabriella, a kaposvári Csokonai tanítóképző oktatója vehette át, aki évtizedek óta foglalkozik gyermekirodalommal.

MTI
Vissza a kezdőlapra