JAVÍTOTT KIADÁS

LEHET 100 MILLIÓVAL KEVESEBB?

Annak idején Horn Gyula kijelentette, nem kíván a miniszterelnöki rezidenciába költözni. A házat, amely Antall József szolgálati lakás volt, sokáig nem is vette igénybe. Átépítették. Orbán Viktor sem költözött oda, inkább a köztársasági elnök mellett lévõ a kormányzati vendégházba költözött, a védelmi költségek  így csökkentek, hiszen a három védendõ közjogi méltóság, (a fentiek mellett a ház elnöke) egymás közelében, egy telepen belül laktak.

Medgyessy új megoldást talált ki. A szegénységbarát bankár a villák proletárjaihoz tartozik, megszokott kényelmét nem adja fel, inkább megszavaztatta az illetékes bizottság kormánypárti tagjaival, hogy a magánvillájának õrzéséhez szükséges átalakításokat mintegy százmilliós értékben közbeszerzés nélkül végezhessék el.

Íme Medgyessy, aki nem uralkodni, hanem szolgálni akar.

Surján László

Vissza a kezdõlapra