MEGEMLÉKEZÉS KÁDÁR JÁNOSRÓL, SZÜLETÉSÉNEK 90. ÉVFORDULÓJÁN

Prof. Dr. Bokor Imre emailben terjedő levele nyomán

Az ATV Nap-Kelte műsorában a "post(mini)Kádár-kormány" uralomra jutásának 7. napján Lakat T. Károly megilletődve, és a szokottnál is jobban mutáló hangon tájékoztatta a nézőket arról, hogy Kádár János most lenne 90 éves (ha élne), és ennek a nevezetes évfordulónak az apropójából, három illusztris vendégével emlékeznek erre a "történelmi" eseményre. A stúdióban elterpeszkedő, jól táplált, és a visszaemlékezés okozta lelkesedésből csillogó szemű riport-alanyok (Berecz János, Fekete János, Lakatos Ernő) egymást túllicitálva ajnározták elhunyt vezérüket, kinevezvén: a XX. század legnagyobb magyar politikusának, történelmünk kiemelkedő személyiségének (sic.), egy szuverén (!!!) ország tiszta, szerény és tisztességes vezetőjének!
Ezek - az elmúlt évtizedekben - legtöbbet hazudó, legtöbbet harácsoló, legtöbb igazságot elhallgató ortodox bolsevikok most ismét elősompolyogtak: nosztalgiáznak, csúsztatnak és Karinthy Frigyes Bauerját utánozva, -magyarázgatják bizonyítványukat. Kádár bankárja (Fekete) pl. (vidáman és minden szégyenkezés nélkül) azt bizonygatta, hogy bár az adósságokat az ő aktív közreműködésével srófolták a csillagos égig, de akkor az "egész ország volt a fedezet", míg a mostani adósságainkra nincsen fedezetünk!

Mi is csatlakozunk az emlékezőkhöz, mégpedig (köszöntésként) Faludy György versével, nehogy az elfogultság címkéjét ragasszak ránk az emlékezők tábora.

Egy helytartóhoz, 25 év után

Haynaunak indultál. Ez rég volt, mondják
Megszédültél. Naftalinba tetted
a kötelet s előkerült a kolbász.
Azt hallom, hogy szeretnek.

Trézsi anyánk! Jó öreg Ferenc Jóska!
Tisza István: esze mint a borotva!
Bölcs vezetőnk, Rákosi! Ha az ember
meg nem szökik, megszokja.

Szabad utazni, csendesen morogni
s lopni - várhatsz-e helytartótól többet?
Olbrich, Bierut, Gottwald, Ulbricht, Novotny:
mind elmarad mögötted.

Álnok vagy, szkizofrén, provinciális
s hazug. Opportunizmusod csigája
hány szovjet elvtárs nadrágján mászott fel!
Rendszerint nem hiába.

Egy népet segítettél megalázni
az orosznak. Függetlensége álmán
tipródsz fölényes közönnyel mint Pálffy,
Bach Sándor, Tisza Kálmán.

A szabadság csodaszarvasát űztük
négyszáz éve. De ki fut most utána?
Te érted el. Szívós vagy. Egy országot
toltál át Ázsiába.

Tiéd a jelen. Agycenzurázott
múltaddal mint vagy? Olykor, esti csendben
hallod-e újra, ahogy Rajk barátod
nyakcsigolyája reccsen?

Ha altatóval sem tudsz már aludni:
Tóth Ilonka sóhaja utolér-e,
s Losonczy hörgése, akinek kását
töltettél tüdejébe?

Mint víz alatti, elmerült harangok:
hintáznak-e hajnal felé ágyadnál
a tizennyolc esztendős iskolások,
kiket felakasztattál?

És a jövő? Aki még el nem gárgyult,
az ismeri a kilövőpályákat,
miket a ruszkik szerte Dunántúl
gyér erdeibe vágtak.

Ha háború jön, rajtunk kezdik. A föld
olajfestéke hámlik. Izzó szőre
leperzselődik. A Balaton fölforr,
gázfelhő lesz belőle,

a városok rizsporrá kenődnek szét,
halálsugarak csapnak fel az égre,
és nem marad se sír, se rom sem emlék.
Más nem lehet a vége.

Mit bánod ezt? Amíg élsz, zsíros torkok
csámcsognak körül és ha meghalsz, tested
dísz sírba kerül. És hol vannak ők már,
akik utat kerestek,

hogy nagyhatalmak öngyilkos viszálya
közt magunkat békésnek és szabadnak
tudjuk egyszer? Nagy Imre így kívánta.
Őt is felakasztattad.

Faludy György
(Toronto 1981)

Vissza a kezdőlapra