A KDNP budai kerületi szervezeteinek állásfoglalása
     A Kereszténydemokrata Néppárt budai kerületi szervezetei a leghatározottabban visszautasítják a KDNP vezetésének azon döntését, hogy a Centrum párt keretein belül induló képviselőjelöltjeit az MSZP javára lépteti vissza. Pártunk vezetése az MSZP (és az SZDSZ) támogatására a tagság részéről felhatalmazást nem kapott, ezért erre a lépésre semminemű jogalapja nincsen. Felszólítjuk egyúttal a KDNP tagságát és szervezeteit, hogy csatlakozzanak tiltakozásunkhoz. Nem tűrhetjük, hogy pártunk, amelyet vezetőinek rossz politikája miatt előbb támogatóinak, majd tagjainak túlnyomó része már régebben elhagyott, most maradék becsületét is elveszítse.

     Véleményünk szerint az MSZP a nagytőke elvtelen kiszolgálójaként nem tekinthető szociáldemokrata jellegű pártnak, ezért semminemű úgynevezett baloldali értéket nem képvisel. Szövetségese, az SZDSZ által vallott liberalizmus nem a szabadság és a mások iránti kötelességek egyensúlyán alapul, aminek következtében a keresztény erkölcsi felfogással összeegyeztethetetlen. Ennek a két pártnak a támogatása a kereszténydemokrata elvek nyílt elárulását jelenti, ezért egyben felszólítjuk a KDNP vezetését, hogy tisztségükről azonnal mondjanak le.

     Budapest, 2002. április 14.

     Guthy Mariann
     I. ker. elnök
     Jáky Miklós
     II. ker. elnök
     Dr. Marosvölgyi Péter
     III. ker. elnök
     Korompay Zsolt
     XI. ker. elnök, országos választmány tagja
     Dömötör István
     XII. ker. elnök, országos Választmány tagja

Országos Sajtószolgálat
Vissza a kezdőlapra