VEGYÜK KOMOLYAN

Az örömhír továbbadásának fontossága

Kerényi Lajos atyának a Vasárnap Újságban elhangzott beszéde nyomán

Sok-sok évszázada az Egyház Úrnapján kilép a templom falai közül, és legnagyobb kincsét, az Oltáriszentségben rejtőző Jézusát, megmutatja a világnak a szentostya alakjában. Fórumot teremt, ahol minden kor minden embere szemlélheti Krisztus arcát, hogy hadd részesedjék a világ a megváltás örömhírében.
Mi magyarok ezer éve tesszük ezt, mert megvagyunk győződve, hogy nincs másban megváltás, csak a Názáreti Jézusban. Senki más nem képes hatalommal és igazoltan választ adni az emberiségnek ama rettenetes létkérdésekre, melyek alatt görnyedezünk. Nincs sem tudós, sem sikerember vagy világzseni, aki az embert reményt nyújtva ki tudná szabadítani azokból az éjszakákból, melyeket az élet teremt. Félelmek ezek, az elmúlás ezer jelzése a magány, a betegség és a halál.
Mi magyarok különösen boldogok lehetünk, mert Krisztus és a kereszténység immár önazonosságunk. VI. Pál pápa Szent István születésének millenniumára apostoli levelet adott ki. Ebben hitelesen és gyönyörűen szól erről.

„A hit az Istennek felbecsülhetetlen ajándéka. Rendületlenül fennáll, mert Krisztusra épül, aki az üdvösség szerzője és az egység és a béke alapja. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. /Zsid 13,8./ A hit semmiképpen nem minősíthető emberileg kigondolt rendszernek - folytatja a pápa - egy letűnt szociális helyzet tükörképének. A hit a Szentlélek ajándéka, a szellem szabad hódolata, mellyel az ember nagylelkűen válaszol Istennek. A hit az Istennel való kapcsolatnak természetfeletti bizonysága, amely a feltámadás és az örök élet reményéből él és cselekszik. A hit nem egy távoli kornak ránk hagyott maradványa, hanem élő, lobogó, éltető valóság. Amikor tehát a magyar katolikus Egyház történelmének évkönyveit lapozgatjátok, legyetek mélyen meggyőződve róla, hogy ezek a régi, dicső emlékek nem tűntek el egyszer és mindenkorra, hanem új életre kelnek, és megújulnak a jelenben. Tartsátok tehát kitüntető kötelességteknek, hogy a múlt eseményeiről tanúságot tegyetek. A régi és mégis mindig új hitet, és őseitek szent örökségét a maga tisztaságában adjátok át utódaitoknak érintetlenül. /semmiképpen nem szektás módon átvariálva, meghamisítva. Ez az én megjegyzésem./ Ti vagytok mintegy a láncszem, amely hazátokban a múltat összeköti a jövővel.” - Eddig a Szentatya.

Semmiképpen nem szabad megengednünk, hogy az evangélium világossága elhomályosodjék. Mindent meg kell tennünk nekünk elkötelezett keresztényeknek, hogy a krisztusi hit a mindennapi élet gyakorlatában új életerővel újra felvirágozzék, és új megnyilvánulási formákkal gazdagodjék. Ne féljünk! Az ősi alapok még élnek és aktívak. Két példa adjon önbizalmat és lelkesedést. A volt Szovjetunióban a háború idején immár harminc éve minden erővel igyekeztek az istenhitet és a vallást kiirtani a lelkekből. A nagy győzelem után Sztálin igen sok templomot kinyittatott, és némi szabadságot engedett. Beláthatatlan tömegek ujjongva tódultak e szent helyekre, szűnni nem akaró imák, szent éneklések hangzottak mindenfelől. Ezt mint volt hadifogoly is tanúsíthatom. A nagy vezér megijedt, és új módszerhez folyamodott. Tízezreket képeztetett ki, hogy ideológiailag folytassa a nagy vallási elnyomást. Miután megbukott a kommunizmus, a szunnyadó, lelkek mélyén kiirthatatlan Isten utáni vágy szinte kirobbant, és a statisztikák szerint hatvan-hetven százalék vallja magát hívőnek, vallásosnak Oroszországban. Hazánkban ugyanez a helyzet. Saját tapasztalatom, igen nagy mezőnyt felmérve és ismerve: Rendszerváltás után rohamosan nőtt, és azóta is nő azok száma, akik megvallják hitüket. Immár ötven éve, az utóbbi években különösen, nem látok embereket meghalni Isten nélkül.
Ezrelék mondja magát ateistának, és nagyon komolyan finomodik a magyar keresztény lélek. Egyre több szülő igényli gyermeke számára a vallásos nevelést. Mint piarista tanár örömmel szemlélem ezt.
Természetellenes dolog a haladásra hivatkozva visszaszorítani és megnehezíteni a természetes: természetfeletti igényt. Akik ránk erőltettek már oly sokszor Isten nélküli kultúrákat, úgy érezzük betörtek a magyar szentélybe, rengeteg kárt okoztak, sokakat elkeserítettek, de túl sokra nem mentek.
Nem kell félreérteni bennünket. Mi nem politizálunk, nem pártoskodunk, csak keressük, kiválogatjuk és biztosítani akarjuk azokat a fórumokat drága népünk számára, amelyek legalkalmasabbak az örömhír továbbítására.
 
Az örömhír pedig az emberiség legnagyobb reménye: így hangzik: Krisztus szenvedett, meghalt, feltámadt, mennybe-ment, és ott helyet készít nekünk. Ez a realitás. Ez az ember egyetemes vágyainak adott válasz. Jövő vasárnap tovább keressük a fórumokat, hogy az ember, a magyar ember ne csak pénzbeli, gazdasági, orvosi jólét felé bontakozzék. Igenis bontakozzék, joga van hozzá. De jaj! Nehogy becsapódjék, és reszketnie kelljen Istenért, az egyházi iskolákért, vallásszabadságért. Minden fórumon ott a helye, legyen az sajtó, Internet, iskola: csodálatos jóhírével.
Pápánk nagyszerű mondatával zárom gondolataimat: ahol nincs hely Krisztus számára, ott nincs hely az ember számára sem.


Vissza a kezdőlapra