Zűrzavar a Centrumban

Kupa Mihály vezetésével rendkívül zavaros összetételű együttes vágott neki a választási küzdelmeknek. A középiskolás fokon politizáló ember is előre látta a kudarcot. Most, hogy ez bekövetkezett, kiütköztek az egymással ellentmondó csoportok felfogásbeli eltérései.

A hírek szerint a 18 állva maradt képviselőjelölt közül 10 számára egyértelmű, hogy a szocialistákhoz kell csapódniuk. A többi még gondolkodik.

Kérdés azonban, hogy a tagságot alkotó maradék MDNP-s és KDNP-és tábor hogy viseli el ezt a szégyent. Ők Kupa nevében Antall miniszterét, és nem a Grósz-Németh kormány hivatalnokát látták. Most azonban eljött az igazság órája. Pusztai elnökasszony nevével nem találkozhattunk a magukat megmérető Centrumos politikusok között. Talán jobb is, mert különben úgy járhatott volna, mint elnöktársa: Bartók Tivadar, aki még a 750 db kopogtatónyi szavazatot sem kapta meg az MKDSZ ügyvezető elnöke, az első fordulóban győző Nógrádi László körzetében indulván.

Nem kárörvendés tárgya, de több más, régebben neves politikus is megkapta a magáét, pl. Füzessy Tibornak sem sikerült elérnie az 5 %-ot.

Mindezek teszik érthetővé a még hellyel-közzel létező KDNP csoportok útkeresését, meg akarják ragadni a Varga László által nyújtott lehetőségeket. Elképzelhető, hogy a 2002-es választás véget vet a kilencvenes évek közepe óta folyó KDNP-s vesszőfutásnak is.

Az MDNP számára is fontos lehet, hogy felhagyjon evvel a kupán-ütött politikával. Sajnos még az újabb nyilatkozatok is az ország úgymond kettéosztottsága ellen tiltakoznak. A szombati MDNP választmány is lehet, hogy nem bánatba, hanem viharba torkollik. Sajnos a pohár víz kifejezés is eszünkbe jut.

Szelle György
Vissza a kezdőlapra