Új pályázatok a Széchenyi-terv keretében
Egészségturisztika, gyógyszertári és háziorvosi fejlesztési kamattámogatás
A Gazdasági Minisztérium (GM) az Egészségügyi Minisztériummal együttműködve két új pályázatot írt ki a Széchenyi-terv keretében egészségturisztikai központok és a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésére - tájékoztatta a gazdasági tárca az MTI-t közleményben hétfőn.

    Az egészségturisztikai fejlesztési pályázat keretében igényelhető támogatás mértéke a beruházás legfeljebb 75 százaléka, maximum 50 millió forint. A pályázat idei kerete 250 millió forint.
     A támogatás célja, hogy elősegítse az egészségturizmusban jelentős szerepet betöltő egészségügyi intézményhálózat modernizációját, illetve új, a gyógyszolgáltatásokat járóbeteg-ellátási formában nyújtó nappali gyógycentrumok kialakítását, az egészségügyi közszolgáltatók profiljának kiszélesítését és versenyképessé tételét.
     A két tárca új pályázatot írt ki a közforgalmú gyógyszertárat üzemeltető betéti társaságok beltagjai részére is, amellyel tulajdonosi részesedés szerzését kívánják segíteni kamattámogatás formájában. Az ezzel kapcsolatos támogatás legfeljebb ötéves futamidejű hitelhez kapcsolódik, amelynél a bruttó kamat nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 4 százalékkal, vagy a háromhavi BUBOR kamat 4 százalékkal növelt értékét. A törlesztés türelmi ideje legfeljebb két év.
     A kamattámogatás az első évben a jegybanki alapkamat 70 százaléka, a következő két évben 60 és 50 százaléka, az utolsó két évben pedig 40 százaléka. A pályázati keret az idei évre 250 millió forint.
     A közlemény szerint módosulnak a háziorvosi működtetési jog megvásárlását, az egészségügyi közszolgáltatás nyújtását segítő kamattámogatás pályázati feltételei is. Ezentúl kamattámogatásban részesülhetnek a szakellátási tevékenységet végző egészségügyi vállalkozások is. A fejlesztési célok között szerepelhet önkormányzati tulajdonú, illetve bizonyos feltételek teljesülése esetén egyéb tulajdonú rendelő megvásárlása, új rendelő építése is.
     A támogatható eszközbeszerzések köre kibővül a szakmai működéshez szükséges számítógéppel, és a megítélhető támogatási mérték ezentúl nem függ össze a beszerzés forrásával. A rendelkezésre álló pályázati keret az idén 100 millió forint - derül ki a közleményből.

MTI
Vissza a kezdőlapra