Áder János bonyhádi választási gyűlésen
 
Áder János szerint az önkormányzati választások egyik legnagyobb tétje az, hogy megvalósulnak-e azok a helyi elképzelések, amelyekhez támogatást ígérnek a pártok a választóknak.

    A Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Bonyhádon tartott választási gyűlésén hangoztatta: immár bizonyossá vált, hogy a Magyar Szocialista Párt nem teljesítette a választási ígéreteit, és ha a választók nem akarnak újabb csalódásokat átélni, szavazzanak a Fidesz-MDF-MKDSZ jelöltjeire.

    Áder János érvelése szerint a közalkalmazottak jelentős része nem kapja meg a beígért 50 százalékos béremelést, amit az is alátámaszt, hogy a Pénzügyminisztérium megtiltotta a megyei adatkezelő szervezeteknek, hogy bármilyen információt adjanak ki az emeléssel kapcsolatban.

    Hozzátette: az emberek többségét kedvezőtlenül érintik majd az adótörvények változásai, a jövőre tervezett 5 százalékos infláció és 3 százalékos átlagos keresetemelkedés mellett a bérek és nyugdíjak reálértékének várható csökkenése is.

    Kitért arra, hogy az MSZP programjában a közbiztonság erősítését jelölte meg, ugyanakkor olyan megszorító intézkedéseket jelentettek be, amelyek következtében "a testület csődbe mehet, mert milliárdok hiányoznak a napi működéséhez".

    Áder János megítélése szerint az MSZP tovább folytatja az országgyűlési választások előtt már alkalmazott negatív, lejárató kampányát, amire "azért nem lehet adni, mert eddigi riogatásaik sem bizonyultak igaznak".

    Példaként hozta fel, hogy a kedvezménytörvény elfogadását követően az országot nem árasztotta el több millió román munkavállaló, akik kiszorították volna a magyar munkaerőt.

    - Az európai uniós nagybizottság létrehozásáról szóló négypárti dokumentum múlt heti aláírásakor is valótlan állításnak bizonyult, hogy a Fidesz elárulta volna az EU-csatlakozást - fűzte hozzá.

    A választási gyűlésen Potápi Árpád polgármesterjelölt bemutatta a város tíz körzetében induló Fidesz-MDF-MKDSZ képviselőjelölteket.

    Hangsúlyozta: választási győzelmük esetén a legfontosabb feladatuknak a mintegy tizenötezer lelket számláló város pénzügyi stabilitásának megteremtését, ezer új munkahely létrehozását, az új ivóvízbázis, valamint egy hulladéklerakó kialakítását tartják.
 

MTI
vissza Vissza a kezdőlapra