Áder János a Fidesz frakcióvezetője
Áder Jánost, a Fidesz ügyvezető alelnökét választotta frakcióvezetőnek a párt országgyűlési képviselőcsoportja hétfői győri tanácskozásán. A politikus, akit a posztra Orbán Viktor volt miniszterelnök javasolt, 125 igen szavazatot kapott, 1 frakciótag ellene voksolt.

   A frakcióvezető-választás azért vált szükségessé a Fidesznél, mert a képviselőcsoport korábbi vezetője, a párt elnöke, Pokorni Zoltán, édesapja ügynökmúltja miatt lemondott mindkét tisztségéről.

    Áder János a szavazást követően tartott beszédében a korábbi munka folytatása mellett tett hitet. Kijelentette: a Fidesz képviselőcsoportja megvédi a polgári értékeket, a demokratikus intézményrendszert, a polgári kormány vívmányait és az igaz szó becsületét.

    Mint mondta, a Fidesz-frakció a parlamenti munka során támogatni fogja mindazokat az előterjesztéseket, amelyek a polgárok érdekeit szolgálják, még akkor is, ha ez nem szokványos ellenzéki magatartás.

    A képviselőcsoport délután kabinetülések keretében folytatja munkáját, majd a plénum előtt, zárt ajtók mögött politikai helyzetértékelést tart Orbán Viktor exkormányfő is.

MTI
Vissza a kezdőlapra