Nem igazolódnak az előző kormány elleni vádak

A kormánypártok vért izzadva, törvénytelen eszközök igénybevételével sem tudják az előző kabinettel szemben megfogalmazott rágalmaikat bizonyítani - mondta Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szombati, rendkívüli sajtótájékoztatóján.

A politikus jelezte, hogy a rágalmakat megfogalmazóknak a bíróság előtt kell felelniük. Áder János szavaira reagálva Kuncze Gábor szombaton úgy nyilatkozott, hogy fenntartja korábban hangoztatott állításait, miszerint az elmúlt négy évben több tízmilliárd forintot loptak ki autópálya-építés címén az adófizetők zsebéből.

"Eddig, és ne tovább" - mondta Áder János, hozzátéve, hogy Medgyessy Péternek megálljt kell parancsolnia az előző kormányzattal kapcsolatos vádak bizonyítására igénybe vett törvénytelen eljárásoknak. A politikus szerint nem igazolódtak azok a vádak, hogy az APEH esetében 1998 őszén bárki módosított vagy törölt volna adatokat az adóhatóság nyilvántartási rendszeréből, és a Hídember című film kapcsán megfogalmazott korrupciós rágalmak is elbuktak, csakúgy, mint a Terror Háza Múzeum megnyitásával összefüggő vádak.
Áder János az Ifjúsági és Sportminisztérium ügyében is leszögezte, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálatai során semmilyen szabálytalanságot nem talált. Mint mondta, az M3-as és az M30-as autópályák építésével kapcsolatban hűtlen kezelés vádjával tett feljelentés nyomán is bebizonyosodott, hogy nincs bűncselekményre utaló jel. A Happy End és az Ezüsthajó Kft. esetében a frakcióvezető leszögezte, hogy a hónapok óta zajló törvénytelen eljárásban az ügyészség többszöri figyelmeztetése ellenére sem adták vissza a törvénytelenül lefoglalt iratokat.

A Millenáris Kht. vezetőjével szembeni eljárással összefüggésben Áder János utalt arra, hogy a törvénytelenül őrizetbe vett Berkecz Máriát kétszer is meztelenre vetkőztették és megmotozták. "Ez példa nélküli" - mondta le Áder János, felvetve, hogy Magda Marinkót, vagy a whyskis rablót őrizetbe vételük első 24 órájában vajon levetkőztették és kétszer megmotozták-e. Az ilyen eljárásnak Áder János szerint a megfélemlítés a célja. A politikus elgondolkoztatónak vélte ugyanakkor, hogy mindeközben a vecsési számlagyáros ügyében végzett vizsgálat nyomozati vezetőjét kétszer is lecserélték.

"Azt üzenem, hogy bennünket nem lehet megfélemlíteni és mindenkit megvédünk, akit jogtalan támadás ér" - mondta Áder., hozzátéve, hogy a valótlan rágalmakat megfogalmazókat, mint például Keller Lászlót és Kuncze Gábort a Fidesz bepereli.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Deutsch Tamás frakcióvezető-helyettes arról beszélt, hogy az "üvegszem" programot vezető Keller László semmi kivetnivalót nem talál a fővárosi közbeszerzési ügyekben vagy Demszky Gábor főpolgármester kampányában.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szombaton azt mondta, hogy az elmúlt négy év autópálya-építési gyakorlatát az jellemezte, hogy pályáztatás és versenyeztetés nélkül a kiválasztott "udvari kivitelezővel" végeztették el a munkát.

Szerinte ez az eljárás több tízmilliárd forinttal drágább volt, mint amennyibe a munkálatok ténylegesen kerültek volna és a pályázatok hiánya miatt elmaradtak uniós támogatások is. "Ez együtt azt jelenti, hogy az adófizetőket több tízmilliárd forint kár érte" - mondta Kuncze Gábor, hozzátéve, hogy mivel ezt tudatosan tették, megállja a helyét az, hogy az adófizetők zsebéből az elmúlt négy évben autópálya-építés címén több tízmilliárd forintot loptak ki.

InfoStart
vissza Vissza a kezdőlapra