Az Antall- és az Orbán-kormány tagjainak nyilatkozata

    Mi, akik a demokrácia és a polgári szabadságjogok szolgálatában vállaltunk kormányzati felelősséget, növekvő aggodalommal látjuk, ahogyan kétséges jogállású vizsgálóbizottság keretében pártpolitikusok értékelik a más nézetű és pártállású volt kormánytagok előéletét.

    Mindig kívántuk a múlt feltárását, és most is sürgetően fontosnak tartjuk, hogy a nyilvánosság előtt feltáruljanak a közszereplők korábbi cselekedetei, a tisztánlátást azonban nem segíti az, ahogyan a pártállam viszonyai között összehordott állambiztonsági adatok között politikusok szemezgetnek, minősítenek másokat, szivárogtatnak ki híreket. Minősítenek olyanokat, akik már nem töltenek be közhivatalt, vizsgálat alá vonnak elhunytakat is. A legkülönösebb pedig az, hogy az egypárti uralom államvédelmi szerveivel való kényszerű vagy önkéntes együttműködés vizsgálata során éppen azok a pártállami vezető személyek maradnak a látókörön kívül, akik irányították az államvédelmi szerveket, azok szolgálatait igényelték és a rendszerváltozás pillanatáig fel is használták.

    Nincs takargatni valónk, így készséggel vállaljuk, hogy korábbi éveinket alkotmányos keretek között kivizsgálják, személyesen meghallgassanak, és ezt követően a tényeket nyilvánosságra hozzák. A történtek megmutatták, hogy alkotmányosan kielégítő eljárásmódra van szükség; ami most történik, az nem ilyen.

    E feladatra az átvilágító bírák alkalmasak: szaktudásuk és tekintélyük birtokában döntéseikkel eloszlathatják a kételyeket és találgatásokat, amelyek a különféle kiszivárgó hírek kapcsán mára elterjedtek.

    Nincs kifogásunk azt ellen, ha ők hoznak nyilvánosságra személyes adatokat.

    Megértjük azokat, akik a Mécs Imre országgyűlési képviselő által vezetett vizsgálóbizottságnak annak alkotmányjogi gyengéi és pártpolitikai jellege miatt nem adnak felhatalmazást velük kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozására. Osztjuk jogi és erkölcsi aggályaikat.

    Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az emberi méltóság politikai játszmák áldozatává váljon.

Aláírók:

Bod Péter Ákos
Martonyi János
Medgyasszay László
Kiss Gyula
Jeszenszky Géza
Kodolányi Gyula
Granasztói György
Kövér László
Latorcai János
Horváth Balázs
Morvay István
Várhegyi Attila
Balsai István
Országos Sajtószolgálat

Vissza a kezdőlapra