Augusztus 20-i ünnepség Turán - Mádl Ferenc

Szent István és az utána jövő nemzedékek sok kín és keserv, de számos győzelem és világra szóló siker közepette is megtanulták az ősi igazságot: tartsd meg a jó rendet, a törvényeket és azok megtartanak téged meg a közösségeket, amikor nehéz, kilátástalan helyzetbe kerülsz - mondta Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn a Pest megyei Turán az augusztus 20-i ünnepségen tartott beszédében.

    Hozzátette: Szent István hitt benne, hogy ebben a világban érdemes az igazságért, a jóért küzdeni, hogy a nemzet felemelkedésének csak ez lehet az erkölcsi alapja. Ha az egész Kárpát-medence magyarságára tekintünk, ugyanezt mondhatjuk. Megmaradásunk, életesélyeink növekedésének, a sikernek és a felemelkedésnek fontos tényezője a jó, kedvező politikai, sőt világpolitikai helyzet, de végső soron a legfontosabb a szilárd erkölcsi meggyőződés - húzta alá az államfő.

    Néhány viharfelhő ellenére a mostani helyzet bizakodó, mert úgy látom - emelte ki Mádl Ferenc -, hogy a szabad és független Magyarország egymást követő kormányai eddig mindazt folytatták, ami jó volt a leköszönő kormány tevékenységében.

    Ma az országban a család életmegtartó fontosságának a tudata erősebb mint Európa más tájain. Újra megtanultuk a gazdaság teljesítményét, a vállalkozás szabadságát is nem egyszerűen számokban mérni, hanem nemzeti érdekeink alapján szemlélni. A magyar földből élők, abból nekünk mindannyiunknak kenyeret juttatók megbecsülését és védelmét elvárjuk minden kormánytól - tette hozzá.

    Nemzeti érdekeinket megvédve véghez kell vinnünk az Európai Unióhoz való csatlakozást - hangsúlyozta a köztársaság elnöke. Ugyanakkor tovább kell erősíteni a Kárpát-medencében élő magyarság összetartozását, a kedvezménytörvény adta lehetőségeket.

    Mádl Ferenc arról is beszélt, hogy az alapvető bizakodás ellenére aggodalommal tölti el a most folyó politikai küzdelem, az átvilágítások ügye. Amikor tisztázni akarjuk közelmúltunk egy nehéz, szomorú időszakát - emelte ki -, akkor megint csak a Szent István-i örökség adhat eligazítást és mércét. Ítéletet csak úgy mondhatunk hitelesen, ha nem keverjük össze tudatosan vagy tudatlanul a jót a rosszal, az igazságot az igazságtalansággal, az áldozatokat a tettesekkel, a bűnt az erénnyel, az önként vállalt kötődést a kényszerrel, az áldemokráciát a valódi szabadsággal.

    Számosan vannak még közöttünk olyan családok - emelte ki Mádl Ferenc -, akiket a szegénység, az értelmes munka hiánya nehéz helyzetben tart. Az ő gyermekeik olyan hátránnyal indulnak az életbe, melyet saját erejükből képtelenek lesznek behozni. Csak akkor lesz erős nemzetünk, ha sokak egyéni gyarapodása az ő javukat is szolgálni fogja.

    - Ebben az ügyben a kormányoknak és minden polgárnak össze kell fognia a karitatív egyházi szervezetekkel és másokkal, hogy a jövőben minden család asztalára jusson a kenyérből és mindabból, ami az emberhez méltó élethez szükséges - mondta az államfő.

MTI
Vissza a kezdőlapra