A Fidesz és az MDF javaslatai a Balatoni turizmus fejlesztésére

Többféle intézkedést javasol a Fidesz, valamint az MDF a kormánynak a turizmusban tapasztalható gondok mérséklésére - elvárásaikról Bóka István, a Fidesz és Herényi Károly, az MDF országgyűlési képviselője számolt be szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

    Bóka István elmondta: elfogadhatatlan számukra, hogy a Széchenyi-terv pályázati köréből kikerült a kis- és középvállalkozások által a kereskedelmi szálláshelyekhez igényelhető támogatás. Ez a forma korábban hatékonyan segítette az idegenforgalom fejlesztését, egy forint állami támogatás 3-4 forint vállalkozói és egyéb forrást mozgatott meg.

    A Fidesz számára érthetetlen, hogy a Széchenyi-terv keretei között a balatoni régió fejlesztésére elkülönített 4,8 milliárd forintból a jelenlegi kormány időszakára maradó 2,7 milliárd forinthoz miért nem jutottak hozzá mind ez idáig a sikeres és már elbírált pályázatokkal szereplő önkormányzatok vállalkozások, civil szervezetek - mutatott rá Bóka István.

    A képviselő felvetette: az önkormányzatok a tervezett idegenforgalmi adó minden forintja után még két forint állami támogatást vehetnek igénybe, de ha nem realizálódik a feltételezett adóbevétel, akkor jelentős kamatteherrel együtt vissza kell fizetniük ezt a támogatási pénzt.

    Bóka István elmondta: idén mindez rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja az önkormányzatokat, mert az idegenforgalmi adó jelentős részét biztosító német turistákból a feltételezettnél 20-30 százalék érkezik, illetve az egyhetes rendkívül kedvezőtlen augusztusi időszak is számottevő bevételkiesést jelent.

    Ezért azt javasolják a kormánynak, hogy idén ne követeljék vissza ezt az állami támogatást az önkormányzatoktól.

    Az idegenforgalmi gondok mérsékléséhez a belföldi turizmus élénkítése vezethet - vélte Bóka István. Ennek egyik módja lehet, ha nagyobb kedvezményt kap az üdülési csekk. A Fidesz javaslata, hogy az 50 százalékig szóló jövedelemadó-mentességet 75 százalékra, a 20 ezer forintos értékhatárt 40 ezer forintra emeljék. Az üdülési csekk bevezetését előkészítő tanulmány szerint még ez a 75 százalékos mérték sem jelent negatív pozíciót a központi költségvetésnek.

    Herényi Károly a sajtótájékoztatón megemlítette: egyrészt a Balaton ismertségét javítaná a környező országokban, másrészt emberséges cselekedet lenne, ha az árvíz sújtotta cseh, német és osztrák településekről diákokat fogadna Magyarország balatoni üdülésre. Ennek költségeit a marketingkeret átcsoportosításából fedezhetnék.

    Az MDF szerint egyébként is megkérdőjelezhető a balatoni marketingre fordított összegek hatékonysága. Herényi Károly rámutatott: az akció továbbá bevételhez juttatná a balatoni szállás- és vendéglátóhelyeket. Hangsúlyozta: az MDF szerint az idegenforgalmi bevételek túl kis hányadát forgatják vissza fejlesztésekre, ezen is változtatni kellene.

    Felhívta a figyelmet a balatoni vízszint jelentős csökkenésére, a part menti vastag iszaprétegre. Mint mondta: mindez igen hátrányos a turizmusra, s mindenképpen műszaki intézkedések szükségesek. Nem lehet arra várni, hogy egyszer majd a kedvezőbb csapadékviszonyok hoznak megoldást erre a problémára - hangoztatta Herényi Károly.

MTI

Vissza a kezdőlapra