Polgári kibontakozás Európában
Megkezdôdött a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem
 


Polgári kibontakozás Európában témakörben zajlik az idei XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem. A tegnap kezdôdô rendezvényt, amelynek az idén is Tusnádfürdô ad otthont, Toró T. Tibor képviselô, a Reform Tömörülés elnöke, és Tôkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nyitotta meg.

Beszédében Toró úgy vélekedett: bár vannak, akik és amik elmaradtak, Bálványos szellemisége töretlenül szárnyal. — Az ellendrukkerek szerint alacsonyabban, mint egykor, szerintünk a régi magasban. A szellemi szabadság magasában, földi — protokolláris-kormányzati — megkötések nélkül. E felelôsség jegyében gy?ltünk össze az idén az európai kibontakozásról beszélgetni, vitatkozni — mondotta. — Európa fele tartunk. A mi Európánk az együttm?ködô, nem az egymást legyôzni és asszimilálni akaró nemzeti közösségek Európája. Európa polgára állampolgár is, nemzetpolgár is, s egyik kötôdése sem jelenthet számára hátrányt. Európa polgára számára a demokrácia, az önkormányzatiság, a szólás- és sajtószabadság, a kisebbségvédelem elsôsorban értékek és csak másodsorban eszközök: a polgári jövô, az európai jövô építésének eszközei — hangoztatta.

Tôkés László a szabadegyetemet a polgári értékeken alapuló folyamatnak, a román–magyar párbeszéd hiteles állomásának nevezte; nem olyan találkozónak, amely valami ellen jött létre, mint a marosfôi vagy a nyárádszentmártoni. A bálványosi folyamat rögtön a rendszerváltás után kezdôdött és a kiút keresésére, a kibontakozás lehetôségeire koncentrált. A püspök szerint értékválság jellemzi a jelenlegi helyzetet, és válságról beszélt életünk és megmaradásunk tekintetében is, amelybôl kiutat csakis a polgári-keresztény értékrend és az autonóm érdekképviselet jelenthet. Konklúzióként úgy fogalmazott: vissza kell térnünk a polgári értékrendhez, az önálló érdekképviselethez, s így juthatunk el az RMDSZ eredeti állapotához, a tíz évvel ezelôtt megszületett Kolozsvári Nyilatkozat eszmeiségéhez — jelenti a Tusványos Press, a tábor sajtóirodája.

A hétfôi elôadások témája: Szabad sajtó — felelôs sajtó. A vitát Maksay Ágnes, a kolozsvári Videopontes Stúdió igazgatója moderálta. A meghívottak közül Szalai Panni, a Fidesz–Magyar Polgári Párt országgy?lési képviselôje, Elek István, a Magyarországon megjelenô Heti Válasz cím? lap fôszerkesztôje, Szeretô Szabolcs, a budapesti Magyar Nemzet szerkesztôje, Ovidiu Banches, a Ziua cím? napilap szerkesztôje, Boros Zoltán, a Román Televízió magyar szerkesztôségének vezetôje, Gazda Árpád, a Krónika vezetô szerkesztôje volt jelen. Az erdélyi magyar sajtó függetlenségérôl szóló vita délután is folytatódott: Balló Áron (Szabadság), Bakk Miklós (Krónika), Benkô Levente (Háromszék), Boros Zoltán (RTV), Kelemen Attila (Transindex), Lukács Csaba (Magyar Nemzet) és Wagner István (Bihari Napló) részvételével. A részletekre visszatérünk.

Szabadság
Kolozsvár
Vissza a kezdőlapra