A Fidesz elnökségének közleménye

    A Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Elnöksége tiltakozik a Mécs-bizottság emberi méltóságot és jóhírnevet lábbal tipró politikai ámokfutása és Nógrádi László lejáratása ellen. Az utóbbi napok eseményei igazolták a Fidesz és az MDF frakció korábbi aggodalmait a Mécs-bizottság alkotmányellenes és törvénytelen működését illetően. Bebizonyosodott, hogy a bizottság MSZP-s és SZDSZ-es delegáltjai a parlamenttől kapott jogosítványokat nem a múlt tisztázására használják, hanem arra, hogy eltereljék a figyelmet Medgyessy Péter állambiztonsági tevékenységéről. E cél teljesítése érdekében Mécs Imre és társai semmitől nem riadnak vissza.

    A bizottság működése törvénysértő, mert önkényes és ellenőrizhetetlen adatkezelésével politikai lejárató kampányokhoz ad hátteret. Ez a politikai megrendelésre folytatott kiszivárogtatás és rágalmazás oda vezetett, hogy Nógrádi Lászlót a sajtóban ügynökmúlttal vádolták meg, holott a polgári kormány miniszterét egykor éppen a pártállam hatóságai hurcolták meg. Tiltakozunk a Nógrádi László személyét ért rágalmak és alaptalan gyanúsítgatások ellen, és követeljük Mécs Imrének és a sajtó képviselőinek nyilvános bocsánatkérését.

    A Fidesz - Magyar Polgári Párt Elnökségét aggodalommal tölti el, hogy a jövőben még hány alaptalanul megvádolt, tisztességes ember jóhíre esik áldozatul annak a rágalomhadjáratnak, amelyért a kormánypártokat és elsősorban Mécs Imrét és Tóth Károlyt terheli az erkölcsi és politikai felelősség.

Budapest, 2002. augusztus 29.

a Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Elnöksége

Országos Sajtószolgálat

Vissza a kezdőlapra