Főpolgármester-jelöltek találkozója
A főpolgármesteri kampányra hat etikai pontot fogadtak el az önkormányzati választásokon a főváros vezetőjének tisztségéért induló jelöltek csütörtöki budapesti megbeszélésének résztvevői.

   Ezt a találkozót követően Gy. Németh Erzsébet, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) főpolgármester-jelöltje közölte újságírók előtt Karacs Lajosné munkáspárti és Schmitt Pál független főpolgármester-jelölt társaságában. Gy. Németh Erzsébet köszönetet mondott Karacs Lajosnénak és Schmitt Pálnak, hogy elfogadták meghívását a kerekasztal-beszélgetésre. Sajnálatát fejezte ki, hogy a főpolgármesteri tisztségért szintén induló Demszky Gábor és Csurka István nem jelent meg a választás hangulatát szerinte jelentősen befolyásoló megbeszélésen. Jelezte: a főpolgármesteri kampány etikai hat pontját eljuttatja Demszky Gábornak és Csurka Istvánnak is. Hozzátette: a találkozó résztvevői úgy látják, hogy a következő négy évben Budapest olyan fejlődési lehetőségek előtt áll, amit bárki legyen is a főpolgármester, ki kell használni a városban lakók érdekében.

    Karacs Lajosné közölte: a Munkáspárt a legteljesebb mértékben támogatja az etikai kódex közösen elfogadott hat pontját, amit be is fog tartani.

    Schmitt Pál elmondta: kampányában örömmel magára vállalja és kötelezőnek tekinti az elfogadott etikai hat pontot.

    Az MTI kérdésére Gy. Németh Erzsébet azt mondta: Demszky Gábor és Csurka István a találkozóról levélben mentette ki magát. Csurka István politikai indokokra hivatkozott, Demszky Gábor külföldi útra indult. Megjegyezte: ezt nagyon sajnálja, annál is inkább, mert délelőtt a japán császárt még együtt fogadhatták a Városházán.

    Közölte: a megbeszélésen nem foglalkoztak a Demszky Gábor főpolgármester által készített választási etikai kódexszel, ilyen dokumentumot nem kaptak.

    Azzal a korábbi hírrel kapcsolatban, amely szerint Demszky Gábort Bőhm András fővárosi SZDSZ-es frakcióvezető képviselte volna a főpolgármesterek megbeszélésén, Gy. Németh Erzsébet újságírói kérdésre így válaszolt: még kedden levelet írt Demszky Gábor főpolgármesternek, hogy amennyiben tud, ő vegyen részt a találkozón. Hozzáfűzte: ha a kampányfőnököknek vagy pedig a frakcióvezetőknek szeretnének találkozót tartani, azon természetesen Bőhm Andrást vagy az SZDSZ leendő kampányfőnökét szívesen látja a többi jelölt kampányfőnöke.

    A főpolgármesteri kampány hat etikai pontja szerint a jelöltek békés, etikus választási kampányt folytatnak. Tartózkodnak a jelöltek az ellenfelek lejáratásától, tisztességes eszközökkel küzdenek meg egymással. A jelöltek nem élnek vissza a választók jóhiszeműségével, nem ígérnek teljesíthetetlen dolgokat. Tiszteletben tartják Budapest valamennyi lakosát minden rendű felekezeti, faji, származási megkülönböztetés nélkül. A jelöltek komolyan veszik azt, hogy nem öncélúan magukért, hanem a fővárosban élők jólétéért kívánnak dolgozni. A kampány végén a vesztes jelöltek méltósággal viselik a vereséget, és továbbra is mindent elkövetnek Budapest fejlődése érdekében - zárul a megállapodás

MTI
Vissza a kezdőlapra