A Fidesz-MDF-MKDSZ nyilvánosságra hozta fővárosi listáját

A polgári összefogás az önkormányzati választás kapcsán hivatalosan is nyilvánosságra hozta közös fővárosi listáját. Katona Kálmán budapesti listavezető csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Fidesz, az MDF, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) minden fővárosi polgármester- és képviselőjelöltjének összegyűlt a szükséges számú ajánlócédulája.

    Az összefogás budapesti listáján Katona Kálmánt Deutsch Tamás (Fidesz), Szőke László (MDF), Deák András (MKDSZ) és Wintermantel Zsolt (Fidelitas) követi.

    Katona Kálmán bejelentette, hogy a polgári összefogás a belvárosi kerületek kampánynyitó rendezvényét szeptember 17-én, kedden a budapesti Erzsébet téren tartja, ahol jelen lesz és felszólal Orbán Viktor exkormányfő is.

    György István, a X. kerület polgármestere, polgármesterjelöltje a sajtótájékoztatón közölte, hogy az összefogás polgármesterjelöltjei nem vesznek részt az ATV által felkínált vitán, mivel a televíziós csatorna a résztvevőktől fejenként 312 ezer forintot kér.

    Mint mondta: felháborítónak tartják, hogy a televízió egy közszolgálati jellegű műsorért a résztvevőktől pénzt kér.

    Székelyné Gyökössy Dóra, a VIII. kerület polgármesterjelöltje arról beszélt, hogy a helyhatósági választás kapcsán az összefogás pártjai nem készülnek durva, negatív kampányra, de a támadásokat határozottan fogják elhárítani.

MTI
vissza Vissza a kezdőlapra